A polgári esküvőt sok pár szeretné megkoronázni egyházi szertartással. A templomi esküvő a maga varázsával, örök érvényű hagyományaival és szépségével sok házasulandót vonz.
A polgári esküvőt sok pár szeretné megkoronázni egyházi szertartással. A templomi esküvő a maga varázsával, örök érvényű hagyományaival és szépségével sok házasulandót vonz.
Belépni a templomba, végigvonulni a padok között, orgonaszó kíséretében az oltárhoz sétálni és férj illetve feleségként azokkal a szavakkal távozni, hogy „amit Isten egybekötött, azt ember szét nem választhatja” – ez a csodálatos a templomi esküvőben.
Abban az esetben, ha mind a menyasszony, mind a vőlegény katolikus, egyikük lakhelye szerinti plébániához kell fordulniuk óhajukkal, és ha másként nem döntenek, az esküvőt is ott kell megtartaniuk. Amennyiben azonban egy másik, számukra valamilyen okból kedves templomban szeretnének összeházasodni, külön kérelemmel kell élniük.
Katolikus esketés esetén a pároknak ún. jegyes oktatásra kell járniuk, mely során a pap jobban megismerheti személyiségüket, érzéseiket és így eldöntheti, hogy megérettek-e a házasságra, tisztában vannak-e a keresztény házasság követelményeivel és készen állnak-e, hogy ezek szellemében éljék mindennapi életüket.
Az esküvői szertartás során a házasulandók az eskető pap kérdéseire válaszolnak, majd esküvel erősítik meg ígéretüket. A pár ezután a megáldott gyűrűket egymás ujjára húzza, majd a pap és a násznép Isten áldását kéri a házastársak életére. A szertartás után az ifjú pár a pap vezetésével lép ki a templomból.
Szükséges okiratok:
- fél évnél nem régebben kiállított keresztelőlevél
- személyigazolvány
- bérmálási bizonyítvány
Református esketés, azaz a házasságot megáldó istentisztelet esetén a párok esküvői fogadalmukat a lelkipásztor igehirdetésének elhangzását követően, az ő szavait ismételve mondják el. Mivel a református vallás szerint a pár már nem, mint vőlegény és menyasszony, hanem, mint férj és feleség érkezik a templomba, valójában nem házasságkötésről, hanem annak megáldásáról van szó.
A református egyházi szertartáshoz a felek egyikének mindenképpen reformátusnak kell lennie.
A pároknak református esküvő esetén szintén ún. jegyes oktatáson kell részt venniük, ahol a papnak lehetősége nyílik a hozzá fordulók megismerésére. A házasulandóknak, miután kiválasztották, hogy melyik templomban szeretnének áldást kérni házasságkötésükre, ahhoz az egyházközséghez kell bejelentkezniük, melyhez a templom tartozik. Ezt már három-négy héttel az esküvő előtt meg kell tenniük.
Szükséges okiratok:
- házassági anyakönyvi kivonat
- személyigazolvány
Zsidó esküvőt kizárólag két zsidó vallású személy tarthat. Az esketés a rabbi vezetésével, két, természetesen zsidó vallású tanú jelenlétében, a szabadtéren felállított baldachin alatt zajlik. A szertartás során a menyasszony hétszer körbejárja leendő férjét, elhangzik két áldás egy serleg bor felett, majd a férj karikagyűrűt húz arája ujjára. Ezek után mindkettőjüknek inniuk kell a megáldott borból, miután a serleget újra töltik, mely felett a házasságlevél felolvasása, valamint annak két tanú általi hitelesítése után hét áldás hangzik el.
A szertartás végén újra isznak a borból, majd a vőlegény lábával darabokra tör egy üvegpoharat. Mivel a szertartás napján a pár se nem ehetett, se nem ihatott, immáron, mint férj és feleség egy külön teremben fogyaszthatják el első közös étküket. A zsidó hagyományban a menyegző nemcsak férfi és nő kapcsolata, hanem egyúttal Izrael és az Örökkévaló szövetségének egyik jelképe is.
Amennyiben a menyasszony és a vőlegény különböző vallású, de mindenképp ragaszkodnak a templomi esküvőhöz, az ökumenikus szertartás keretében erre nekik is lehetőségük van. Az esketést ebben az esetben bármelyik pap, vagy akár mindkettő felváltva elvégezheti. Mindenekelőtt azonban azt az esketőt kell felkeresniük a pároknak, akinek templomában szeretnék megtartani esküvőjüket, s csak ezután kell értesíteni a másik papot.
A házasulandó párnak mindkét lelkész oktatásain részt kell vennie.
Az evangélikus szertartás során a házasulandók a tanúkkal együtt bevonulnak a templomba, és az oltár elé állnak, mégpedig úgy, hogy mindig a férfi álljon jobbról. Ezt követi a lelkész prédikációja, majd maga az esketés. Az eskütételhez a menyasszony és a vőlegény az oltárhoz térdel, és jobb kezüket egymásnak nyújtva felváltva mondják el fogadalmaikat. A szertartás a házasság megáldásával ér véget.
hirdetés
Vegyél részt ingyenes linkcsere programunkban Te is!
Amely azt jelenti, hogy kölcsönösen elhelyezünk honlapunkon, egy könnyen megtalálható helyen egymás weboldalára mutató
hivatkozást, esetleg egy mondatos rövid ismertető kíséretében. Tovább a részletekhez >>>
Facebook
Twitter
Iwiw