Első találkozás 2004. novemberében találkoztunk, amikor Zoli a Rutin Kft-hez került. Emlékszem a pillanatra, hiszen mindenki nagyon várta a régi főkönyvelő helyett érkező új munkatársat, de őszintén szólva, nem volt szerelem első látásra. Kezet fogtunk, Zoli bácsi viccelődött valamit szokásához híven.
Két év munkatársként és aztán évekig semmi említésre méltó nem történt. Éltük a saját életünket, és túl sok kapcsolódási pont nem volt. Szinte semmit nem tudtunk egymásról hosszú hónapokig.
Egy idő után rájöttem, hogy az első benyomás most is csalt nálam, mint mindig, és tulajdonképp inkább szimpatikus nekem az új gazdasági igazgató. De ez nem volt több szimpla munkatársi szimpátiánál. Tényleg. Amikor már mindenki tudta, csak mi nem :) Aztán eljött az idő, mi sem tudjuk, hogy mikor, amikor már valami elkezdődött tudat alatt. Mivel mindketten meg voltunk győződve arról, hogy a másik boldog és harmonikus kapcsolatban él, eszünkbe sem jutott semmi olyasmi, ami a végére kialakult köztünk. Aztán eljött az idő, amikor Zoli mindig kibújt az irodájából, ha lementem a kolléganőihez trécselni, névnapi csokik, válasz a kör-e-mailekre, meg ilyen kis nyalánkságok. De higgyétek el, ekkor még gőzünk sem volt arról, hogy mi szunnyad bennünk. Azt hiszem, ebben az időben legalább egy körülöttünk lévő ember, azért már mindent tudott. Mi még semmit. Amikor már mi is tudtuk :))
Innen rohamos léptekben jöttek az események. Levélváltások, zavart pillantások, és állandó nyűglődés. Szeptemberre nemhogy az első randin voltunk túl, de az el- és összeköltözésen is.

Gyors út a közös élethez
Az első szabad pillanattól kezdve együtt vagyunk minden áldott nap (és ez alól "csak" 10 külön töltött éjszaka a kivétel). Azt, hogy együtt akarjuk leélni az életünket, néhány hónap alatt eldöntöttük. Persze, mint rutinos "mellényúlók", óvatosan bántunk ezzel a kérdéssel, bár mindig felháborodtunk minden hitetlen megnyilvánuláson velünk kapcsolatban. Szerencsére, voltak (és vannak) körülöttünk olyanok, akik kezdettől fogva hittek bennünk. Ez azonban csak azok számára lehetséges, akik maguk is megtalálták a párjukat, és tudják, hogy létezik ilyen kapcsolat. Kompromisszumok, viták és kiabálás nélkül, viszont sok szeretettel, örömmel és boldogsággal.

Lánykérés
Azt hiszem, nem lehet okom panaszra. Bár tudtam, hogy meg fogja kérni a kezem "élesben" is, hiszen már viszonylag rövid idő után, jópárszor megkérdezte, hogy leszek-e a felesége, azért mégiscsak meglepetés volt. Dombóvárról tartottunk hazafelé 2007 Nagyszombatján, amikor felvetette, hogy ugorjunk be egy kávéra Hőgyészre (ahol az első hivatalos randink is volt annak idején). Én naiv, le sem esett, hogy nem is kávézik!
Azon nevetgéltünk, hogy fél évvel azelőtt milyen zavarban voltunk, és menyire vicces volt! Aztán előkapta a gyűrűt, és megkérdezte, hogy nem leszek-e a felesége. Annyira meglepődtem, hogy elfelejtettem válaszolni. Úgyhogy szegénynek mégegyszer meg kellett kérdeznie?
Amint a mellékelt ábra is mutatja, igent mondtam.



Esküvő
2008 januárjában kitűztük esküvőnk dátumát:
2008. szeptember 13.