A gondosan megtervezett vagy kiválasztott, igényes kivitelezésű meghívó nagyon fontos része a jól szervezett esküvőnek. A meghívó a pár első hírvivője, nagyon sokat árul el stílusukról, ízlésükről, arról, hogy mit jelentenek számukra a meghívottak és az egész esküvői szertartás.
A meghívó „egyénisége” az ifjú párt tükrözi, a papír fajtája, a betű típusa, a szín, a szövegezés illetve a választott idézet mind-mind erről vallanak, hozzá kell tennünk, az, hogy végül milyen meghívó mellett döntünk, vagy milyet tervezünk meg, nagyban függ attól is, hogy esküvőnkre kiket várunk.
Egyáltalán nem jelent gondot, ha végül két- vagy többféle meghívó készül, egyrészt, mivel vannak vendégek, akiket csak az esküvői szertartásra várunk, másrészt a meghívó különböző lehet annak tükrében is, hogy azt barátainknak, a rokonoknak vagy távolabbi ismerősöknek szánjuk.

A meghívót kiválaszthatjuk papír- vagy képeslapboltokban, nyomdák kínálatából de akár magunk is megtervezhetjük, sőt el is készíthetjük. A meghívó készítéséhez, készíttetéséhez tudnunk kell a szükséges darabszámot, valamint az esküvővel kapcsolatos alapvető információkat. Az sem árt, ha van már elképzelésünk a meghívó stílusáról, a szövegezésről és a meghívóba szánt idézetről. Akárcsak az esküvő egyéb részleteivel kapcsolatban, a meghívó esetében is érvényes szabály a tartalom és forma egysége, ügyeljünk rá, hogy az idézet és a szövegezés összhangban legyen, a kivitelezés pedig az egész esküvő stílusát tükrözze.

A meghívó kivitelezése természetesen teret hagy egyedi elképzeléseinknek, az alapvető, esküvővel kapcsolatos információkat azonban tartalmaznia kell:
a menyasszony és a vőlegény, teljes neve, az esküvő pontos dátuma, a polgári illetve templomi esküvő helyszíne, időpontja, valamint, ha a kedves vendéget nemcsak a ceremóniára invitáljuk, a vacsora helyszíne és időpontja. A meghívóban szerepeljen még a visszajelzés igénye, melyhez feltétlenül adjunk meg táviratcímet vagy telefonelérhetőséget, de akár e-mail címet is, ez ugyanis elengedhetetlen a vendégek pontos létszámának kiszámításához. A meghívóban tehetünk utalást arra, hogy a nászajándéklista (ha van) hol található, vagy finoman, udvariasan esetleg arra, hogy a pénzajándéknak jobban örülnénk.
Készüljünk fel rá: előfordulhat, hogy a meghívó kiválasztása vagy megtervezése akár napokat is igénybe vehet, célszerű tehát a keresgélést, tervezgetést legalább 3-4 hónappal a nagy nap előtt elkezdeni.

A meghívókat legalább 2 hónappal az esküvő előtt adjuk át személyesen vagy továbbítsuk postán, hogy a meghívottaknak legyen idejük felkészülni az esküvőre, pl. ha szükséges szabadságot kérni, ruhát venni stb. Abban, az esetben, ha vannak vendégeink, akik messziről vagy külföldről érkeznek s nem ismerősek a környéken, jó ötlet, ha kis térképet mellékelünk a meghívó mellé, hogy biztosan megtaláljanak minket. Nagyon fognak örülni ennek az apró, igazán kevés munkával járó figyelmességnek.
A meghívó elkészítésekor vagy megrendelésekor ne feledkezzünk meg az egyéb esküvői kártyákról sem. A menü-, ültető- és köszönőkártya lehetőleg ugyanolyan papírból készüljön, mint a meghívó, s kivitelezésében igazodjon ahhoz. Igyekezzünk, hogy a menükártyából minden vendégnek jusson s azon a választható ételek és italok egyaránt szerepeljenek.
Az ültető-kártyát egyesével, lehetőség szerint kézzel írjuk meg, hogy vendégeink érezhessék, rájuk is szakítunk időt, s hogy esküvőnknek nagyon fontos részei. Az ültető kártyákból ajánlatos néhányat üresen félretenni arra az esetre, ha néhány vendég az utolsó pillanatban mégis betoppanna.
Az esküvő után 1 hónapon belül illik elküldeni a vendégeknek a köszönőkártyát, melyben köszönetet mondunk a részvételért, az ajándékokért. A köszönőkártya lehet nyomtatott, de minden esetben kézzel írjuk alá! Köszönőkártyát illik azoknak a vendégeknek is küldeni, akik jókívánságaikat és gratulációikat továbbították, de sajnos nem tudtak velünk ünnepelni a nagy napon; ez számukra is egy nagyon kedves gesztus, biztosítja őket arról, örültünk volna, ha jelen vannak. A köszönőkártyához mellékeljünk egy esküvői fotót az ifjú párról, vagy ha készült, olyat is, melyen a vendég is szerepel, így esküvőnk, a mi első közös ünnepünk számára is örök emlék marad.
hirdetés
Vegyél részt ingyenes linkcsere programunkban Te is!
Amely azt jelenti, hogy kölcsönösen elhelyezünk honlapunkon, egy könnyen megtalálható helyen egymás weboldalára mutató
hivatkozást, esetleg egy mondatos rövid ismertető kíséretében. Tovább a részletekhez >>>
Facebook
Twitter
Iwiw