Az egyik alapvető kelléke a Nagy Napnak a meghívó. Minden meghívott vendégünk ezt kapja Tőletek először, vagyis azonnal informálódnak is az eseményről. Ebből egyenesen következik, hogy nem mindegy hát milyen is az a bizonyos első benyomás.
Az egyik alapvető kelléke a Nagy Napnak a meghívó. Minden meghívott vendégünk ezt kapja Tőletek először, vagyis azonnal informálódnak is az eseményről. Ebből egyenesen következik, hogy nem mindegy hát milyen is az a bizonyos első benyomás.
Manapság egyre több helyen lehet már kapni esküvői meghívókat. A kollekció, mint minden egyéb más is évről évre változik, újul. Itt is követjük a trendeket, mindig vannak és lesznek új termékek, egyre több stílusból és fazonból lehet választani.

Mégis hol érdemes vásárolni?
Mindenképpen olyan helyen kell letenni a voksunkat, ahol a meghívót nem csak árulják, hanem nyomják, és a hozzáillő borítékkal, készen összeállítva kapjuk és tarthatjuk kezünkben a saját wedding cardunkat. Nem utolsó szempont az sem, hogy olyan szalont részesítsünk előnyben ahol nincsenek darabszám megkötések, mivel ma már az egészen kicsi, szűk családias esküvőktől a több száz fősig minden típus megtalálható. Ne kerüljenek hátrányba azok sem, akik nem tudnak nagy dáridót csapni.
Olcsóbb, ha saját magunk készítjük
Nos, ezt az állítást megcáfolom. Mert manapság már nagyon jó árban lehet kapni meghívókat. Dekorált borítékkal együtt akár 220 forinttól. Ha belegondol a pár, a saját elképzelés megvalósításakor vásárolni kell papíralapanyagot, dekorációs kellékeket és még ott a nyomtatás is. Nem beszélve egy szebb, jobb minőségű borítékról. A végén még többe kerül, mintha katalógusból választottak volna. Az egyedi megoldást azoknak a pároknak javasoljuk, akik az esküvő egyéb kellékeit is kézzel, saját maguk szeretnék készíteni. Ebben az esetben tetszetős tud lenni az önálló kivitelezés, hiszen sok minden másban is visszaköszön majd a Nagy Napon. Gondolok itt az ültető vagy menükártyákra, köszönetajándékokra.

Ha nincs idő az utána járkálásra
Azoknak a pároknak, akik kevés szabadidővel rendelkeznek, és sokáig dolgoznak ajánlom, hogy olyan helyet keressenek, melynek honlapján webshop is működik. Hiszen otthonról, kényelmesen lehet átböngészni a kollekciót, és ha a pár úgy akarja akár azonnal le is adhatja a rendelését. Ha viszont mégis egy személyes találkozás dönt a vásárlás előtt, a webshopból kiválasztott esküvői meghívók számának kiírásával megkönnyíti és leszűkíti a katalógusok átlapozását. Az etikett az diktálja, hogy az esküvő előtt 6-8 héttel illik értesíteni a vendégeket. Ez azt jelenti, hogy a meghívót legalább két hónappal az esküvő előtt el kell készíttetni.

Mi történik akkor, ha egyik meghívó sem tetszik, és valami egyedit szeretne a pár?
Egy profi szalon már az egyedi elképzelések teljesítésekor sem riad meg. Ebben az esetben érdemes segítséget kérni, mert valljuk be, néha hajlamosak vagyunk a túlzásokra is. Ha pedig tanácstalanok vagyunk, hagyatkozzunk az ízlésünkre és a megérzésünkre.
A kiválasztásánál ne feledjétek: a meghívó az egész esküvő stílusát tükrözi, olyan nélkülözhetetlen kellék, amit elsőként látnak a vendégek!
Bővebb információ:
Tel: 30-401-8007,
1091 Budapest, üllői út 11-13.
hirdetés
Vegyél részt ingyenes linkcsere programunkban Te is!
Amely azt jelenti, hogy kölcsönösen elhelyezünk honlapunkon, egy könnyen megtalálható helyen egymás weboldalára mutató
hivatkozást, esetleg egy mondatos rövid ismertető kíséretében. Tovább a részletekhez >>>
Facebook
Twitter
Iwiw