Leginkább akkor könnyítik meg a dolgunkat, ha megadják, hogy hol vezettetnek nászajándék listát és az ott felsorolt dolgok közül választhatunk.
|
A nászajándékkal azt fejezzük ki, hogy osztozunk az ifjú pár örömében és ajándékunkkal szeretnénk hozzájárulni közös életük minél szebb kezdetéhez. Ha a menyasszony és a vőlegény valamilyen formában finoman jelezték, milyen ajándékoknak örülnének a legjobban, tartsuk magunkat ehhez.
Leginkább akkor könnyítik meg a dolgunkat, ha megadják, hogy hol vezettetnek nászajándék listát és az ott felsorolt dolgok közül választhatunk. Így egyrészt elkerülhetjük, hogy mi adjuk át a második étkészletet, a harmadik kávéfőzőt vagy a negyedik vasalót, másrészt biztosan olyan ajándékkal kedveskedünk majd nekik, amire szükségük van, ami valóban örömet szerez majd az ünnepelteknek. A meghívón vagy szóban finoman megfogalmazva utalhatnak arra is, hogy szeretnék ha az ajándékukra szánt összeget pénzben kaphatnák meg. Ennek lehet oka lehet például, hogy közös lakásra gyűjtenek és ehhez minden fillérnek hálásan örülnek vagy hogy a hosszú együtt töltött évek alatt már sok mindent beszereztek és a háztartásuk teljes.
Néhányan biztosan megkönnyebbülnek ilyenkor, hogy megmenekültek a nászajándékválasztás gyakran nem is olyan egyszerű feladatától, míg mások számára talán kissé kellemetlen és személytelennek tűnő, hogy pénzt adjanak ajándékba. Pénzajándékot azonban ugyanolyan kreatívan és eredetien lehet átadni, mint bármi mást! Egy ajánlással ellátott albumbat ett romantikus borítékban, egy szép pezsgős pohárkészlet poharaiba hajtogatva, virágcsokorba tűzve vagy egy kedves kis játékmaci kezébe adva már a pénz sem személytelen ajándék! A nászajándék kiválasztásánál legyünk tekintettel a pénztárcánkra is és ne vállaljuk túl magunkat. Ha azonban egy nagyobb értékű, remek és találó nászajándékra bukkantunk, ne hagyjuk ott mindjárt csalódottan, inkább keressünk a meghívottak között még valakit, akinek tetszik az ötletünk és társuljunk vele, közösen ajándékozva meg így az ifjú párt!
|
hirdetés
Vegyél részt ingyenes linkcsere programunkban Te is!
Amely azt jelenti, hogy kölcsönösen elhelyezünk honlapunkon, egy könnyen megtalálható helyen egymás weboldalára mutató
hivatkozást, esetleg egy mondatos rövid ismertető kíséretében. Tovább a részletekhez >>>
Facebook
Twitter
Iwiw