Esküvői Biblia - Esküvői Kézikönyv

A szerelem egyszer mindenkit elér

szerző: 1|2011. November 03., Csütörtök 16:22

Egy pillanatra meghalt bennem valami, de aztán megráztam magam, vettem egy nagy levegőt, és azt mondtam, bebizonyítom, hogy a válás után is van élet. Tulajdonképpen ezt követően indultam el a saját utamon. Megvalósítottam az álmaim, felfejlesztettem a vállalkozásom, és ma már elmondhatom, hogy minden úgy volt jó, ahogyan volt.

Virág Mónika egy hihetetlen hölgy. Amikor egy kedves ismerősöm azt mondta, hogyha szeretnék megismerni egy minden élethelyzetben optimista embert, akkor mindenféleképpen keressem meg. Igaza volt! Persze nem csak ő maga különleges, hanem a története is. Mónika bebizonyította, korántsem ér véget az élet egy rosszul végződött házassággal…

 

-          Szinte ragyog a boldogságtól.

-          Mindig ilyen vagyok. Igazi optimistának születtem. Azt vallom, túl rövid az élet ahhoz, hogy szomorkodjunk, vagy bántsuk a másikat.

-          Ez nagyon szépen hangzik, de biztosan vannak az ön életében is olyan pillanatok, amikor azt mondja: elég!

-          Az első házasságomról ma már úgy beszélek, hogy az tulajdonképpen egy próbaházasság volt. Pár évig tartott csupán, pedig amikor kimondtam azt a bizonyos boldogító igent, azt hittem, egy életre szól majd a kapcsolatunk. Ebben az esetben ki mertem mondani, hogy elég. nehezen tűrtem, hogy jött valaki, de elfogadtam a helyzetet. Nem nagyon volt más választásom.

-          Hogyan viselte a szakítást?

-          Egy pillanatra meghalt bennem valami, de aztán megráztam magam, vettem egy nagy levegőt, és azt mondtam, bebizonyítom, hogy a válás után is van élet. Tulajdonképpen ezt követően indultam el a saját utamon. Megvalósítottam az álmaim, felfejlesztettem a vállalkozásom, és ma már elmondhatom, hogy minden úgy volt jó, ahogyan volt.

-          Aztán megismerte a nagy Őt.

A szerelem egyszer mindenkit elérA szerelem egyszer mindenkit elér

-          A Randivonalon keresztül ismertük meg egymást. Addig azt hittem, ilyen csak a romantikus filmekben történhet meg a szuper csinos színésznőkkel. Tudja, különös volt, mert azonnal éreztem, hogy ő az a férfi, akire mindig is vágytam, vártam. Ennek ellenére óvatosan haladtunk egymás felé, hiszen már mindketten túl voltunk egy balul sikerült kapcsolaton.

-          Gondolom a szakítást, válást követően megfogadta, soha többé házasság!

-          Nem zártam be a szívem, sőt, éppen ellenkezőleg. Úgy gondoltam, hogy ezzel nem ért véget az életem, csupán egy korszak zárult le. Tanultam belőle, és készen álltam arra, hogy bölcsebben folytassam az utam. Gábor már a második randevún azt súgta a fülembe, hogy a következő karácsonyt már velem tölti. Velem, a családommal, és a barátaimmal. Részese lesz a közös, meghitt, szenteste együtt elfogyasztott vacsorának, amiről akkorra már sokat meséltem neki.

-          És valóban mert is hinni benne? Hinni abban, hogy ez alkalommal minden olyan lesz, ahogyan azt gyerekkorában megálmodta?

A szerelem egyszer mindenkit elérA szerelem egyszer mindenkit elér

-          Abszolút! A szerelem egyszer mindenkit elér. Nem szabad nagyon kinyílni, ami alatt azt értem, hogy vigyázni kell az erkölcseinkre, de bezárkózni sem szabad teljesen. A legfontosabb az, hogy minden körülmény között önmagunk tudjunk maradni. Ez igaz az esküvő esetében is. Nem érdemes túlzásokba esni, főleg akkor nem, ha közben szerepet játszunk, és egy jól megrendezett előadás szereplőiként viselkedünk.

-          Az olvasók nem tudják, ezért áruljuk el, hogy ön egy profi esküvőszervező is. Jól sejtem, szóba sem jöhetett, hogy az esküvőjét másra bízza?

-          Már a cégalapítás előtt is imádtam kijárni az Esküvő kiállításra. Valahogy így fogalmazódott meg bennem a gondolat: mi lenne, ha.? Tudat alatt bevonzottam a dolgokat. Később beiratkoztam egy esküvőszervező iskolába is. Bevallom, hallani sem akartam arról, hogy más szervezze meg számomra az esküvőmet. Látja, ha nincs a válás, lehet, hogy ma ülök otthon a családi fészekben, és soha nem derül ki, hogy mire vagyok képes egyedül, és hogy mi lakozik bennem.

-          Valóban tanulható ez a szakma?

-          Az alapok elsajátítása érdekében fontos az iskola, de a szervezés, az, hogy mindent átlássunk, szerintem nem tanulható. Sokszor elmondják, hogy a vendéglátásra és a dekorációra nagy hangsúlyt kell fektetni, de az élet később bebizonyítja, hogy nem csupán ez a jó esküvő titka. Bennem nagyon sok szeretet van, és ezt nem én mondom, ha a barátaim, ismerőseim, amiből szívesen adok a hozzám fordulóknak, és ezt érzik is az emberek. Nem az a fontos, hogy velem szerződjenek le, hanem az, hogy azt azért tegyék, mert valóban megbíznak bennem, mert elhiszik, hogy életük legfontosabb napja bővelkedik majd felejthetetlen élményekben.

A szerelem egyszer mindenkit elérA szerelem egyszer mindenkit elér

-          Az öné bővelkedett?

-          A helyszín a Citadella volt. A mai napig nem tudom az okát, de szinte hívott, vonzott magához a hely. A ruhám óarany színű volt, és én magam terveztem. nem szerettem volna egy hófehér, habos toalettben parádézni a második esküvőn... Elsősorban olyanokat hívtunk, akikkel valóban tartjuk a kapcsolatot. Fontos volt számunkra, hogy azokkal osszuk meg a boldog pillanatokat, akiket szeretünk, akik részesei az életünknek. A vacsoránál száz vendég volt jelen. A legmeghatóbb az volt a számomra, hogy visszakaptam mindazt a kedvességet és szeretetet, amit én is adok másoknak. A DVD-t készítő filmes hallani sem akart arról, hogy fizessek a munkájáért, mondván, ez az ő ajándéka, és ugyanígy ajándékba kaptam a virágdíszítést is, amitől nagyon meghatódtam. Persze én is gondoltam a meghívottakra. Volt egy játék. Ez alkalommal azt találtam ki, hogy mindenkit táncba hívtunk. Először azoknak kellett elhagyniuk a táncparkettet, akik öt éve házasok, majd következtek azok, akik tíz éve mondták ki a boldogító igent. A végén egyetlen pár maradt. Ők az ötvenedik házassági évfordulójukat ünnepelték. Így a nap nem csak rólunk, hanem róluk is szólt. De nem feledkeztünk meg a születésnapjukat illetve névnapjukat ünneplőkről sem. Valójában egyetlen percig sem hagytuk unatkozni a meghívottakat.

-          Azt hallottam, kétszer vonult be…

-          A szomorkás idő bezavarta a vendégeket a terembe. megkértem az egyik barátnőmet, hogy mire megjövünk, szóljon a zene, ez jelzi majd a meghívottak számára az érkezésünket. A zene szólt, de ránk senki nem várt. Beszaladtam, és szóltam neki, hogy akkor kezdjük elölről… Jót nevettünk.

-          Mindig ennyire figyel a részletekre? Nem mondták még, hogy olyan, mint egy két lábon járó angyal? Hihetetlenül kedves, pedig most találkoztunk először. Sugárzik önből a szeretet, és ez abszolút érezhető.

A szerelem egyszer mindenkit elér

-          Igyekszem angyalként viselkedni. Olyan rövid az élet, hogy kár arra fecsérelni, hogy haragot tartunk. A rossz embereket egészen egyszerűen átrakom a másik oldalra, és megpróbálok tudomást sem venni róluk. Máshogyan nem is tudnám elképzelni az életem.

-          Minden a forgatókönyv szerint alakult?

-          Minden esküvő előtt, amit én szervezek, arra kérem a Jó Istent, hogy süssön a nap, és kellemes legyen az idő. Persze, hogy a saját esküvőmön úgy indult a nap, hogy lógott az eső lába. Ismét kértem az Istent, hogy nézzen le rám, ezt most nem teheti velem. Legalább annyira figyeljen, hogy elzavarja az esőfelhőket.

-          Meghallgatásra talált az ima?

-          Igen. Egy csodás, második esküvőt álmodtam meg, amit sikerült valóra váltanom. Az idő lassan kiderült. Igaz, a verőfényes napsütés elmaradt, de legalább nem áztunk bőrig… Akik ismernek, tudják, hogy szeretek szerepelni, egyáltalán nem bánom, ha minden tekintet rám szegeződik. Éppen ezért Gábornak is készültem egy meglepetéssel. Varga Feri-Balássy Betty Ébredni valakiért című dalát énekeltem el neki. Nagyon meghatódott. Jó volt látni, érezni, hogy valaki ennyire szeret, és hogy én is szerethetek valakit.

-          Jól sejtem, szerelem volt első látásra?

-          Már említettem, hogy lassan közeledtünk a másik felé, de ennek csak az volt az oka, hogy már mindketten túl voltunk egy pár csalódáson. Ha a szívünkre hallgatunk, akkor azonnal egymás karjaiba omlottunk volna, de az eszünk óvatosságra intett. Ezt persze csak később mertük bevallani a másiknak, de amikor kiderült, hogy nagyon is hasonlóak az érzéseink, jót nevettünk. Igen, szerelem volt első látásra, akárcsak a filmeken…

Menyegzolap.hu linkcsere program

Vegyél részt ingyenes linkcsere programunkban Te is!
Amely azt jelenti, hogy kölcsönösen elhelyezünk honlapunkon, egy könnyen megtalálható helyen egymás weboldalára mutató
hivatkozást, esetleg egy mondatos rövid ismertető kíséretében. Tovább a részletekhez >>>

Kiemelt Partnereink
  • Mail
  • Facebook
  • Twitter
  • Myspace
  • Google
  • iWiW