hirdetés
hirdetés

A kastélyszállodák között is kuriózumként számon tartott szeretettel várja kedves vendégeit Győr barokk belvárosának szívében. A szálloda ajtaján kilépve rögtön a sétálóutcán találjuk magunkat, és a látnivalók többsége rövid sétával megközelíthető. Az egykoron karmelita rendházként funkcionáló épület 1987 óta üzemel szállodaként.

Látnivalók
A szálloda sajátossága, hogy az épület egybeépült a Karmelita templommal, mely Közép-Európa egyik legszebb barokk terére nyílik. A templom 1725-ben készült el a szerzetes Wittwer Márton tervei alapján. A gyönyörűen díszített barokk templom egyik fő látványossága a Lorettói-kápolna. Az ott található Szűz Mária szobor Rómában készült 1718-ban.
A szálloda története
1732 októberében a rendház építése befejeződik, a templom építésével együtt. A munkálatok tehát 18 évig tartottak. Az udvaron látható öreg vadgesztenyefát is ebben az időben ültették. 1763 június 27-én egy nagy vihar és földrengés rázta meg Győrt, a rendház kéményei ledőltek és beszakították a tetőzetet. 1809-ben Napóleon ágyúi tesznek kárt az épületben. A rekonstrukció során talált ágyúgolyódarabokat az udvaron lévő napóra mellé építették be. 1851-től 1854-ig katonai börtön települt a házba. Az 1876-os és az 1883-as árvizek idején a hajléktalanoknak szolgált menedékül az épület. A II. világháború után államosítják az épületet, mely ezután sok funkciót tölt be. A XVIII. századi épület -részben a II. világháború, részben az azt követő időszak karbantartási munkáinak elmulasztása miatt- katasztrofális állapotba került.
Felújításáról illetve szállodává történő alakításáról a 80-as évek elején, szinte az utolsó pillanatban született döntés. Kezdeményezői Győr város, az Országos Műemléki Felügyelőség és a Volán Vállalatok Trösztje voltak.

Az összefogás eredményeként 1987. november 28-án átadták rendeltetésének a 40 szobás, egy étteremmel és egy sörözővel üzemelő szállodát.

Az épület mind állagában, mind berendezésében őrzi a kolostori hangulatot. A Klastrom Hotel magán viseli a barokk kor jellegzetességeit. A négyzet alapú épület egy belső udvart foglal magába. A szálloda szobái három szárnyban helyezkednek el.
A Nyugati-szárny szobái a Rába-part felé néznek, a többi szobából a csodálatos belső udvar látható.

A szálloda Barokk terme az egykori kolostor könyvtáraként működött. A kézi faragású, intarziás oszlopokon álló polcokon, melyeket Richter Ferenc szerzetes faragott, közel 5000 kötet található. A terem 50 fős konferenciák szemináriumok megrendezésére, exkluzív sajtótájékoztatók megtartására alkalmas.

Az egyedülálló hangulatú belső udvaron 100 személyes terasz található, mely csodálatos helyszín tavasztól késő őszig reggelik ill. egyéb szabadtéri étkezések lebonyolítására.

Az udvar közepén található vadgesztenyefa, mely az épület egyik szimbóluma, egyidős az épülettel. Az udvaron megrendezésre kerülő koncertek felejthetetlen élményt nyújtanak vendégeinknek.
A kikapcsolódást a szálloda alagsorában kialakított szauna, szolárium, és masszázs teszi teljessé. A közelben található az új élmény és termálfürdő, amely szívesen látja a felfrissülni vágyókat.

hirdetés
Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy rendszeren értesülj az eseményekről, friss cikkekről, galériákról!
Vegyél részt ingyenes linkcsere programunkban Te is!
Amely azt jelenti, hogy kölcsönösen elhelyezünk honlapunkon, egy könnyen megtalálható helyen egymás weboldalára mutató
hivatkozást, esetleg egy mondatos rövid ismertető kíséretében. Tovább a részletekhez >>>
Facebook
Twitter
Iwiw