Esküvői Biblia - Esküvői Kézikönyv

Együtt A Kisállatokért Alapítvány

szerző: Menyegzőlap|2017. Július 31., Hétfő 10:56

Harmadik állatvédő szervezet az EKA, akik a kisrágcsálókat mentik és munkájukról részletesen tudsz tájékozódni itt az anyagban. Ha szívedhez közel állnak a kisrágcsálók és szeretnéd támogatni a mentésüket, akkor csatlakozz a mozgalomhoz...

Együtt A Kisállatokért Alapítvány

Az Együtt A Kisállatokért Alapítvány (rövidítése a továbbiakban E.K.A.) 2016. áprilisában kezdte meg hivatalos, alapítványi működését, a gondolat és a szándék azonban már évek óta ért a kisállat szerető emberek fejében. A sok baj közepette egy maroknyi rágcsálós és nyuszis tenni akaró ember kovácsolódott össze, akiknek közös célja, hogy jobbá tegyük a kisállatok számára a világot. Ezt főleg adományokból finanszírozzuk és egytől egyig civil foglalkozásunk mellett, szabadidőnkben (sokszor alvás helyett) végezzük.
 

Alapítványunk fő célja a kisállatok kulturált tartásának népszerűsítése a magyar emberek körében, illetve az állatvédelem fontosságának terjesztése az állatok szeretete, az állati élet méltóságának tisztelete érdekében. Kiemelt célunk az összefogás a tömegesen vagy otthonukban felelőtlenül, az állat életét veszélyeztetve szaporítók ellen. Legfőbb tevékenységünk azonban a veszélyben levő kisállatok mentése, rehabilitációja és örökbeadása, illetve az ehhez szükséges ideiglenes befogadói hálózat építése, bár céljaink megvalósulásával ez a szükséglet remélhetőleg csökkenő tendenciát mutat majd a következő években.

Céljaink megvalósulása érdekében a kisállatok tartásához szükséges ismeretterjesztő anyagokat állítunk össze és terjesztünk online és offline is. Évente több alkalommal rendezvényeket szervezünk (Rágcsálók Világa tavasszal és ősszel), oktató-gazdiképző programot dolgoztunk ki és valósítunk meg az állatválasztás előtt álló emberek részére, illetve óvodákban, iskolákban is szeretnénk az állatok szeretetét és helyes tartását népszerűsíteni. Szeretnénk, ha megteremtődne az élő párbeszéd, az érdekvédő fellépés lehetősége az állatvédők és az állatok veszélyeztetők, illetve a társadalom tagjai között. Legmerészebb álmunk egy koordinációs kisállatvédelmi központ létrehozása és persze az, hogy csak boldog állatok éljenek a világban.

AZ E.K.A. jelenleg 8 fajt ment, ezek a nyúl, tengerimalac, csincsilla, patkány, degu, mókus, hörcsög és egér.

Együtt A Kisállatokért Alapítvány

Sokan megkérdezik, hogyan kerülnek ezek az apróságok a gondozásunkba, miért kell őket menteni? Sajnos az ország egész területéről rendszeresen kapunk bejelentéseket mind magánszemélyektől, mind állatvédő egyesületek munkatársaitól, hogy tudunk-e egy-egy bajba jutott állaton segíteni. Bár hihetetlennek tűnhet (hiszen a gerinces állat elűzése bűncselekmény!) de sokszor előfordul, hogy utcán talált állatok kerülnek hozzánk, akik jó esetben csak halálra rémültek, rossz esetben sérültek is. Az apróságoknak a kerékpár, autó, egyéb közlekedési eszközök és a kutyák, macskák nagy ellenségei, így többször fordult már elő, hogy macska által megtámadott vagy elütött állatot szedtünk össze. Emellett sajnos sok állat kerül hozzánk úgy is, hogy a szaporítók kidobják vagy menhelyre próbálják adni a felesleges, sokszor beteg állataikat. Egészségügyi állapotukból, viselkedésükből, elhanyagoltságukból szinte mindig tudjuk, hogy őket eddig senki sem szerette, senki sem törődött velük. Tömeges mentéseink a szaporítói telepek felszámolásakor fordulnak elő, 2016. őszén például cunamiként ömlött ránk 70 degu, akik egy nyúlketrec méretű helyen éltek évekig; a prémes állatoknál pedig a prémtenyésztők által minőségi okokból (számunkra érthetetlen rendszer alapján) kihajított állatok kerülnek be. Néha előfordul, hogy a gazditól érkezik hozzánk állat, ez általában akkor, ha a gazdinak egészségügyi okokból kell megválnia kiskedvencétől, pl. súlyos betegsége miatt már nem tudja többé ellátni. Facebook oldalunkon megosztunk minden talált állatot, hátha eredeti gazdijuk jelentkezik érte, bár erre sajnos még nem volt precedens és ezek az állatok chipezve sincsenek, így gazdijukat megtalálni többnyire lehetetlen. Egy a villamossíneken kószáló csincsillának például hetekig kerestük az eredeti tulaját, több ezren osztották meg és több tízezren látták, de senki sem jelezte, hogy hozzá tartozna a kicsi élet.

Együtt A Kisállatokért Alapítvány

A mentett állatainkat súlyos sérülések és bajok esetén budapesti támogatói állatorvosainknál, illetve a mentés vezetőinél helyezzük el. A kezelés alatt álló és a gazdira váró sokszor már egészséges vagy csak kisebb egészségügyi problémákkal küzdő állatok is felkészített ideiglenes gazdikhoz kerülnek. Tapasztalatunk, hogy a kisállatok sokkal gyorsabban rehabilitálódnak olyan családi környezetben, ahol saját állatként szeretik őket.  Ők is megkapják a megfelelő méretű ketrecet, az adott faj számára legmegfelelőbb élelmet, gyógykezelést, a napi játékot és szeretetet. A helyüket úgy alakítjuk, alakíttatjuk ki, hogy érezzék, számít az életük, akarják őket. Ennek az anyagi vonzata természetesen hatalmas és sajnos kevés állat számára tudjuk jelenleg biztosítani, de küzdünk érte, hogy minél több állatnak meg tudjuk adni a legjobbat. Sajnos nem csak az anyagi vonzat okoz nehézséget (az ideiglenesség alatt is az összes felmerülő költséget és ellátást az alapítvány állja), de sokan félnek is ilyen mértékben segíteni, hiszen felelősséget jelent egy állatot hazavinni, rá vigyázni, így állandó problémánk az ideiglenes gazdik hiánya.

Együtt A Kisállatokért Alapítvány

Az ideiglenes befogadók alacsony száma mellett állandó problémánk az anyagi feltételek előteremtése, hiszen alapítványunk teljes egészében magánszemélyek által finanszírozott. Sokszor a mentés vezetői áldozzák fel fizetésüket, hogy minden állat szájába étel és gyógyszer jusson, illetve vannak alkalmi támogatóink, akik kisebb-nagyobb összeggel segítik munkánkat. Általánosságban megfigyelhető, hogy a súlyos problémákkal küzdő kisállatok (pl. balesetes) esetében kiemelkedően nagy a támogatók köre és kevesebb segítséget kapunk a napi problémákhoz, mert kevésbé látnak bele az emberek, hogy nekünk adott esetben 50 vagy több állatot is etetni, gondozni kell.

Együtt A Kisállatokért Alapítvány

1%-os gyűjtésre fiatal szervezetként még nem vagyunk jogosultak, viszont nemrég elindítottuk Tündérkeresztanya programunkat, melynek keretében az emberek havi szinten egy adott összeggel (500 ft, 1000 ft vagy általa választott) támogathatják mentvényeinket, ezzel nagy terhet véve le a vállunkról. Már 10 Tündérkeresztanya vagy Tündérkeresztapa is jól tud lakatni egy csapatnyi degut vagy egy párnyi csincsillát. Emellett a helyes állattartás népszerűsítő rendezvényeinken is gyűjtünk, mind anyagi, mind tárgyi adományokat (fajonkénti kívánságlista alapján) szívesen fogadunk. 

Baj esetén kereshető:
Bodnár Cinta, a nyulak képviselője: +36 20 549 8056
Szalai Bálint, a tengerimalacok képviselője: +36 70 456 5344
Vakula Tímea, a csincsillák képviselője: +36 30 925 1346
Novák Krisztina, a deguk képviselője: +36 20 775 2985
Varga Tímea, a patkányok képviselője
Lászlóffy Zsuzsanna, a mókusok képviselője: +36 20 313 9138
Sőrés Dalma, az egerek képviselője

További információ az állatvédő szervezet munkájáról: 
Együtt a kisállatokért /E.K.A.: https://www.facebook.com/pg/egyuttakisallatokert/about/
Tengerimalac mentés: http://www.tengerimalacok.hu/
Nyuszi mentés: https://nyulmentoalapitvany.hu/


Ha Te is úgy érzed, hogy számodra is fontos a kisállatok mentéséhez való hozzájárulás és esküvőtök napja egyben erre jó alkalom, hogy szeretteitekkel közösen segítsetek, akkor csatlakozzatok a mozgalomhoz és tegyétek jobbá egy kis kutyus, egy cicus vagy egy mentett kis rágcsáló életét! A csatlakozást követően a kívánságlistáról kiválaszthatod, azt amivel szívesen támogatod az állatdévő szervezet munkáját! 


Csatlakozz, ide kattintva a Jótékonyság az esküvőn mozgalomhoz és támogatsd az állatvédelmi szervezet munkáját, tedd jobbá  egy kis mentett állat életét!
 

Menyegzőlap az állatokért!
Együtt A Kisállatokért AlapítványEgyütt A Kisállatokért Alapítvány

Jótékonysag az esküvőn

Weboldal: https://www.menyegzolap.hu/az-allatokert
E-mail: jotekonysagazeskuvon@menyegzolap.hu

 

J�t�konys�g az esk�v�n
• Menyegzolap.hu által ajánlott szolgáltatók •
  • Szervezéshez tudnivalók

Letölthető anyagok / bannerek

Ha szívesen feltennéd, oldaladra valamelyik bannerünket az alábbiak közül válaszd ki weboldaladhoz leginkább illőt és az
oldalad forrásába szúrd be a kiválasztott banner alatti sort. Bannereink >>>

Kiemelt Partnereink
  • Mail
  • Facebook
  • Twitter
  • Myspace
  • Google
  • iWiW