A nagy napon mivel és hogyan oldjuk meg a szállítást

Hogy mindenhová időben odaérjetek a nagy napon - a fodrászhoz, a sminkeshez, a fotóshoz, a polgári esküvőre, a templomi esketésre, a lakodalomra és bárhová, ahova csak mennetek kell - számos dolgot kell végig gondolnotok. Ezek közül a legfontosabbak, hogy hová és mikor kell érkeznetek, illetve hogy ki kivel és milyen járművel jut majd el egyik helyszínről a másikra.

Ha a fodrász és a sminkes házhoz jönnek, könnyű dolgod van, de ha neked kell elmenned hozzájuk, az a legjobb megoldás, ha az édesanyád, a nővéred, egyik koszorúslányod vagy valaki más elkísér, aki jó társaságod lesz a szépítkezés alatt.

Ha lehet, menjetek kocsival, hiszen nem örülnél, ha hazafelé egy hirtelen jött eső eláztatná a tincseidet. A kocsi egyébként azért is jó megoldás, mert ha valamit véletlenül nem vittél magaddal, - ami a nagy izgalomban könnyen megeshet, - kísérőd gyorsan hazagurulhat érte, legyen az akár otthon felejtett fátyol, tiara vagy hajba tűzhető virág. Végül a kocsi mellett szól az is, hogy így gyorsabban otthon lehetsz újra, hiszen még öltöznöd és készülődnöd kell, kapkodni és idegeskedni pedig kár lenne ezen a szép napon.
 

Kép forrása: www.glen-yr-afon.co.uk


Időrendben haladva a következő kérdés az, hogy a menyasszony, a vőlegény hogyan jutnak el az esküvő helyszínére: Utazhatnak mindketten egy járműben, például egy oldtimerben, limuzinban, de akár külön-külön is érkezhetnek. Ennek a megoldásnak, - a külön helyszínen készülődésnek és a két különböző autóval érkezésnek, - megvan az a varázsa, hogy hűen a régi hagyományhoz, a vőlegény valóban csak az esküvőn pillantja meg kedvesét a gyönyörű menyasszonyi ruhában, és ettől bizony el szokott akadni a férfiember szava. Ha odafelé nem együtt érkezett a menyasszony és a vőlegény, a házasságkötés után már mindenképpen egy autóba szállnak.

Az esküvői jármű lehet a saját autónk, egy kedves baráté vagy rokoné, de kölcsönözhetünk is. Ez utóbbi esetben min. 2-3 órára szokták bérbe adni az autót és az óradíjon túl kiállási díjat is fel szoktak számolni. Mielőtt aláírnánk a kölcsönzésre a megrendelést és kifizetnénk a foglalót, nagyon alaposan bizonyosodjunk meg a kínált szolgáltatás tartalmáról, a garanciákról, az alapdíjakról és az esetleges pótdíjakról. Összességében azt mondhatjuk, hogy a kisebb cégek általában alacsonyabb árakon szolgáltatnak, a nagyobbak pedig rendszerint komolyabb szakmai háttérrel, garanciákkal és referenciákkal rendelkeznek. Ők például azonnal tudnak másik sofőrt vagy autót indítani, ha bármi gond lépne fel, ami egy kis cégnél esetleg problémát okozhat.

Kép forrása: www.weddingchicks.com


Már csak a násznépnek kell eljutnia az esküvőre, a lakodalomra! Amikor már végleges a vendéglista, azaz mindenki jelezte, hogy el tud-e jönni, egyeztessünk arról is, hogy ki mivel érkezik és kit tudna még magával vinni a nem autóval érkező vendégek közül. Mivel ez még az utolsó pillanatban is sok egyeztetéssel jár, ez ne a menyasszony vagy a vőlegény feladata legyen, hanem egy olyan baráté vagy rokoné, akit a násznépből sokan ismernek. Ha szerencsénk van, a szabad helyek és az autó nélküli vendégek száma nagyjából megegyezik, és már meg is oldódott a násznép utazásának gondja. Persze létezik egy kevesebb szervezést, ámde több anyagi áldozatot igénylő megoldás is: bérelhetünk taxit vagy (kis)buszt is, amivel szintén lekerül a vállunkról a gond.
 

Kép forrása: http://www.itakeyou.co.uk


Szerezzük be a környéken működő taxitársaságok telefonszámait, mivel a lakodalom végén nem feltétlenül indulnak egyszerre haza mindazok, akik odafelé még egy kocsival utaztak. Egyszerűbb ezeket az információkat előre begyűjteni, mint az átmulatott éjszaka után azon gondolkodni, hogy vajon akkor most melyik számot is kellene tárcsázni? És persze ne csak a násznépről gondoskodjatok, hanem magatokról is, azaz legyen autó, amit titeket haza vagy éppen a repülőtérre visz.

Képek forrása: Pinterest.com