Újra lehet divat a romantika?

A korunkra jellemző szexuális információ

A korunkra jellemző szexuális információ­áramlás félrevezeti a párokat, legalábbis ami az ágybeli „praktikákat” illeti. A női magazinok ontják az ötleteket arról, hogy köldökünkbe nyalnivaló, szánkba jégkockák valók. Persze biztosítanak minket afelől, hogy ettől örömtelibb és izgalmasabb lesz a szexuális életünk, sőt: ha valami elromlott, ettől bizton megjavul. Ma már nem elég a „fent a férfi lent a nő” (vagy fordítva) előadása a szégyenlős sö­tétben. Mindenki valami újra, többre, másra vágyik, olyanra, amit valahol hallott, olvasott vagy másoknál általánosnak vél. Minél furább és egyedibb, ne adj’ Isten tabu a póz, a „jelmez” és a „díszletezés”, annál nagyobb a kísértés, hogy kipróbáljuk, nehogy őslénynek tűnjünk saját magunk előtt. Minél többet hallunk arról, hányszoros orgazmus az „elvárt”, annál frusztráltabbak és kedvetlenebbek leszünk.

A szerelemben nincs tabu?

A lemez véget ért, az aromagyertya pislákol. A pár különböző módon tette boldoggá egymást, legutoljára a férfi elégült ki orálisan partnere segítségével, immá­ron harmadszor. A nő nagyon gyorsan el szeretne tűnni a fürdőszobában, hogy visszanyerje babaillatát, és újra érezze a mentol friss ízét fogmosás után. Csakhogy nem akarja megsérteni kedvesét, aki számára elutasítás lenne, ha a szex illatát azonnal lemosná magáról. Most is szorosan, bol­dogan öleli, miközben ő hányingerrel küzd...

A felmérések szerint az elégedetlenség nagyon gyakori még a sikeres kapcsolatokban is. Mert aki nem mozog otthonosan az orális, anális és egyéb szexuális mutatványok útvesztőjében, maradinak, frigidnek, éretlennek hiszi magát. Az „egyszerű” szex egyszerűen divatjamúlt. Divatjamúlt pedig egyetlen mai, haladó hölgy sem lenne szívesen, így beszélni sem mer. Inkább belülről rágja a düh és elégedetlenség, egészen amíg valami ürügyet talál az ágytörténetek elszabotálására...

„A szerelem nem ismer tabut.” Ez azonban az egymással egyetértésben és önfeledten praktizált extra ötletekre vonatkozik, nem arra, hogy a Káma Szutra előírásai mérgezzék szexuális életünket, és pláne nem arról, hogy az egyik fél különlegesebb kívánságait a másik fél gondolkodás nélkül végrehajtsa. Ráadásul mindenkinek más az „extra”, amit eddigi tapasztalataink, neveltetésünk, félelmeink is behatárolnak. Nem a tabuk állandó hajszolása adja meg az egyén számára a kielégülést és boldogságot, hanem egyfajta egyén-specifikus technika az, ami éppen jólesik. Az új pozitúrák kipróbálása egy összeszokott párnál felpezsdíti a szexuális életet, ez tény - aki szereti a másikat, folyton kényezteti, beleviszi az új ötletekbe, nem követelődzik, hanem magával ragad! Ugyanak­kor nem szabad mindenáron kötelezőnek érez­nünk a változatosságot. A szexben nem érvényes a szabály, hogy aki A-t mond, mondjon B-t is! Senkinek nincs joga a saját öt­leteit rákényszerítenie a másikra! Nincs joga számon kérni, hogy ha ez ment, akkor azt is köteles megtenni! Ráadásul minden partnerrel más esik jól, így újabb és újabb kellemes „gyakorlatokat” is felfedezhetünk. Ezek nem feltétlenül olyan fantasztikusan újszerű és extrém mutatványok, melyeket szexkönyvbe foglalnánk, egyszerűen csak kellemesek!

Hogyan manipulál bennünket a média?

Szo­morú trend, hogy lassan a régen normálisnak szá­mító ma már defektesnek tűnik.Többen kételkednek, hogy normálisak-e, ha sötétben, egyszer­-kétszer hetente beugranak az ágyba, csak úgy, odakötözés és mézkence nélkül! A természetes igényeket - és gyakorta lehetőségeket - messze túlszárnyalják látványosságban a kommersz filmek. Ma már a krimitől a szappanoperáig a szexuális aktus és a szexualitással összefüggő manipulációk játsszák a főszerepet, és tudat alatt manipulálnak minket! Schwarzenegger Terminátora és a Helyszínelők talán az egyetlenek, akik nem bújnak a második filmkockán ágyba valakivel. És akkor nem is a sima aktusról beszélünk: az abnormá­lis, a társadalmon kívüli, avagy tabukkal, misztikummal öve­zett szexuális tettek nagy konjunktúrának ör­vendenek. A szex mindenhol ott van. Jót csámcsogunk a „rémeken”, a ferde hajlamúakon. Nyáladzunk a paparazzo-felvételeken. Bámuljuk és irigyeljük a levetkőzött, közönségesen felöltözött, plasztikázott szépségeket, aktuális üdvöskéket. Ma már kötetlenül beszélgetünk arról, vajon mi az ami mű rajta és hogy most éppen ki a barátja és vele mi jobb, és hányszor. Az egész életünkre kitehetnénk a korhatár táblákat.

Saját testünk csúnya, párkapcsolatunk unalmas, életünk jellegtelen ahhoz képest, amit a forgatókönyv-írói fantázia kitalált. A hűséges társ nevetséges, az udvarlás unalmas, helyette a partnerváltások, megcsalások, zsarolások, megalázás, deviancia a példa. Ne felejtsük, hogy a legtöbbször a férfi forgatókönyvíró macsó fantáziái teszik tárggyá a filmbeli hősnőt! Különben is, egy hosszas, romantikus csókolózás vagy lágy összebújás nem látványos, és nem korbácsolja fel a vágyakat és nem vonzza be a nézőket, akik egy adott színész(nő) intim részeire kíváncsiak! Ahogyan eldurvultak a küzdő jelenetek, úgy lettek egyre nyíltabbak és erőszakosabbak a szexuális cselekedetek is.

A szociológusok szerint a szabadosság új hulláma, a információban tobzódás, a hedonizmus, a féktelen fogyasztás tipikusan a globalizálódó, látszat-jóléti, bukási görbe tetején leledző társadalmak sajátja, melynek csírái a XIX/XX. században keresendők.

Valóban kínos a romantika?

Korunk információáradata megtéveszt, meg­ijeszt, nyomorba dönt. Az a fajta racionális kö­zönségesség, amellyel például a híradókban a tévé­képernyőre citálják a szexuális töltetű híreket, vagy az a nyers és extrém módon naturalista szóhasználat, amellyel egyes lapok és műsorok élnek, hosszú tá­von tönkreteszi legmeghittebb, legbelsőbb érzésein­ket, és a szexuális ízlésünket is degenerálja. Képzeljünk el, milyen hatással van ez a felnövekvő, csupa ideálokkal és naivitással teli tinédzserekre! Meztelen nők pózolnak a bulvárlapokban sorminta helyett, meztelen celebek ugra-bugrálnak az őserdőben, mert ez laza, jópofa és trendy.Megbotrán­kozni persze ma már nem szabad semmin, az ilyen „erkölcs-csősz” régimódiság lejáratja az illetőt és kirekeszti a „magas” társaságból! A szexuális kultúra szintje jellemzi a társadalom egészének szintjét. A szexualitás mint pótcselekvés, a szex mint játék, és sekélyes és tabu-hajhász gyakorlása alaposan lehelyezi a társadalmat, annak a bizonyos kétéltűnek a szintjére, minimum.

A jelenségre egyébként a társadalomkutatók angol műszót találtak ki: sex-overkill. Lényege, hogy a szexet addig sulykolják belénk, amíg te­lítődünk vele, és elmegy tőle a kedvünk és lesz belőle „game-over”, az undor maga. Véletlen volna, hogy ennyi stimuláció és segédeszköz ellenére egyre jellemzőbb a férfiak potenciazavara és a nők elkedvetlenedése partnerük irányában?! A szexuális forradalomért annak idején harco­lók nem ezt akarták! Ők a tabutémák elvetését propagálták, azt, hogy beszéljünk egymással őszintén, és hírdették a nők jogát az orgazmushoz, a korábbi „házastársi kötelesség” ellenében.

Az erotikus töltés mindenkinél hullámzik

Szakértők szerint ha figyelmes, előzékeny, kedves egymással a pár, - és nem csak az ágy­ban - akkor minden külső befolyás és segédeszköz nélkül egymásra hangolódnak. Nincs szükség vágykeltő szerekre és spéci eszközökre. Ahogyan mondják, az előjáték a reggeliző-asztalnál kezdődik és este ér véget! A párkapcsolatok minőségét nem a permanens kéjvágy adja, és nem is a szex változatossága, ha­nem a meghittség és összeszokottság. Minden párkapcsolatban hullámzó az eroti­kus töltet, ezért a jó szeretkezés értékmérő­je a képesség, hogy „leolvassuk” a másik sze­méről a kívánságait, örömmel becézzük és kényeztessük, és hogy elfogadjuk bizonytalanságát vagy ellenérzését is. Teljesítménykényszer nélkül!

Szűr Krisztina