2013/14 őszi-téli menyasszonyi ruha trendek - "Rózsaszín álmok"

Míg az előző évadban a színes menyasszonyi ruhák között a mélyebb teltebb árnyalatok, a ragyogó vörösek és a bordók voltak hangsúlyosak, addig 2013 őszére visszatérnek a tervezők a lágy barackos és halvány rózsaszínes színvilághoz és ezzel együtt a romantikus irányvonalhoz.

A tradicionális fehér mellett nem tűnik minden bőrszín kellően ragyogónak, így most ősszel kapunk egy csodálatos lehetőséget arra, hogy egyedibbé tegyük a megjelenésünket. Ezek a lágy színek kiemelik nőiességünk finom oldalát, és élettel töltik meg az arcot.

A rózsaszín inkább a fehérebb, míg a barack a barnább bőrű menyasszonyok számára ideális.

"rózsaszín álom”

Anyagválasztásnál a különböző textúrák játéka kapott nagy szerepet, úgymint a selyem és az azt borító tüll vagy csipke kombinációja volt megfigyelhető a leggyakrabban. Az alapot adó selyemruha fénye szépen tükröződött a felette lévő tüllrétegen át, lehetőséget adva arra, hogy egy fehér selyemruhára helyezett rózsaszín tüllréteg bájossá tegye a tervező által megálmodott darabot.

Austin Scarlet

Kelly Faetanini a színátmenet festőiségét használta ki, ahogy ruhájába belevegyítette a pink különböző árnyalatait.

Kelly Faetanini

A New Yorki székhelyű, de világszerte népszerű Madeline Gardner tervezőnő legutolsó kollekciója a modern hercegnők világát idézte meg számunkra, az alig észrevehető sápadt rózsás fényű csipkéivel és tülljeivel, felfrissítve az 50-es és 70-es években divatos szabásvonalakat csodás báliruháin alkalmazva.

Mori Lee by Madeline Gardner

Az 1986-ban Vatana Vatters által alapított, Vatters márka újdonságainál is hangsúlyosak a mívesen kidolgozott, olykor strasszokkal kirakott, kicsit régies hatású, de igen feltűnő ezüst övek, amelyek az ősz kedvenc árnyalatával harmonikus egységet alkotnak. A tervezőnő egyébként is imád vintage boltokban nézelődni és vásárolni, mindez fontos inspirációs forrás a számára.

Vatters

Mark Zunino az ékszerhatású öv helyett, vékony világoskék szalaggal tartotta harmóniában az outfitet. Lazaro pedig a ruha színével egyező, barackrózsaszín tüll masnival emelte ki a modell karcsú derekát.

Mark Zunino Lazaro

Kiegészítők tekintetében a pink ruhák mellé – „a több kevesebb” jegyében - már nem árnyalatban azonos, hanem fehér tüllfátyol a leginkább ajánlott

Watters

A testvonalát követő hableány fazonú ruhák díszítése első sorban a térdtől vagy combközéptől bővülő szoknyarészre és az aszimmetrikus vállrészre koncentrálódott. A bemutatott ruhaköltemények láttán, megállapíthattuk, hogy továbbra is reneszánszukat élik majd a szinte háromdimenziós „anyagvirágok”, amelyek a szexis fazonokat lágyabbá, romantikusabbá teszik.

Dennis Basso Lian Carlo

Idén tavasszal és nyáron igen hangsúlyos trendnek számítanak az utcai és az alkalmi ruhák divatjában, a lágyan eső szabásvonalak, a hullámvonalszerűen futó redőzések és többrétegű fodrok. Ez él majd tovább a menyasszonyi ruhák trendjében ősszel, különösen a csodásan bővülő tüllszoknyáknál alkalmazzák ezeket a díszítő elemeket, amelyek királynőivé teszik a megjelenést.

Hayley Paige

A világos árnyalatú ruhákhoz, a sminkesek a kifutón végiglépdelő modellek ajkait sötétebb rózsaszín rúzsok, úgymint pl. a fukszia vagy mályva alkalmazásával tették még érzékibbé, ami mellé halvány arcpírt és pasztell szemhéjárnyékolást alkalmaztak, helyenként vékony fekete vagy barna tusvonallal kiemelve a tekintetet.