A hagyományos esküvői látványelemek

Egy esküvő már önmagában is fantasztikus élmény, amikor két, szívünkhöz közelálló ember összeköti az életét és együtt lépnek rá a közös jövő felé vezető útra. Ebben az örömben való osztozást kifejezhetjük extra különleges elemekkel is.

Olyan elemekkel, amikkel még jobban emelhetjük az esküvő fényét, kiemelhetünk, még különlegesebbé, romantikusabbá tehetünk egy-egy pillanatot. Ez akkor a legszebb, ha a násznép és a pár együtt hozza létre azt a pillanatot.

A galamb szimbolikáját tekintve roppant sokoldalú. A néphagyományban az Életfán csücsülő galamb a Lélek szimbóluma. A hagyomány szerint azért, mert a földön az ember viseli gondját a madárnak, de lelki szinten a galamb viseli gondját az embernek. Azok vagyunk, amit magunkból adunk. A néphagyomány szerint a galamb még a vágyakozást, örök hűséget (mindig visszatér a gazdájához), szerelmet is jelképezi, emellett a szépsége miatt a szeretett nő szimbóluma is. Az ókori népek kultúrájában termékenység istenként tűnt fel, de a halhatatlanságot és a hosszú életet is jelképezte.


Az esküvőnk fényét, romantikáját is emelhetjük galambröptetéssel. Nem csak papírból kivágott mennyezetdíszként, formára vágott ültetőkártyaként vagy kis illusztrációként a meghívón szerepelnek ezek a csodás állatok, de élő galambokat is előszeretettel alkalmaznak az esküvőkön. A szimbolikus tartalmak mellett a fehér galamb szépsége is páratlan. A galambröptetés általában két féle képpen történhet: lehet egyet a kézből és sokat a ládából. Ha kézből való röptetést választjuk, akkor a pár kezéből (vagy kis kosárkából) repül ki egy-egy fehér galamb, ami így az összetartozás és közös jövő szimbóluma. Röptethetünk több galambot egy ládából is. Egy ládába átlagosan 20 galamb fér el, de választhatunk kisebbet és nagyobbat is. A betanítást általában vállalják a megbízott szolgáltatók. Mindenképpen érdemes az esküvő előtt párszor elgyakorolni, egyrészt azért, hogy a fotós is tudja a megfelelő pillanatot, másrészt azért, hogy ne ijedjünk meg a szép szárnyasoktól.

Modernebb, kevésbé hagyományos szokás a pillangóreptetés. A pillangónak is van olyan szimbólumbeli jelentése, ami szerint a Lélekkel azonosítják. Azonban leginkább a változásnak, fejlődésnek, a szépségnek és a szabadságnak a jelképe. A kínai hagyományban a virágon ülő pillangó a szerelmes férfit szimbolizálja, a pillangópár pedig a hitvesi boldogság, szerelem jelképe. Bár a lepkének több negatív jelentése is ismert, azonban a szépségével, könnyedségével, természetességével, játékosságával belopta magát az esküvők világába. A pillangóröptetés kosárból vagy borítékból történik – előbbinél a pár engedi őket szabadjára, utóbbit pedig a vendégek nyitják ki. Fontos, hogy az esküvő előtt a piciny lepkék le legyenek hűtve, majd fél órával a fellépésük előtt szobahőmérsékleten fel kell őket melegíteni. Ha 20 fok alá esik a hőmérséklet, akkor fáznak és nem repülnek.


 

A léggömb eregetés is roppant divatos az esküvők körében, hiszen nem kel önálló életre a kezünkben és nem is dörömbölnek az ajtónkon a különböző állatvédő egyesületek aktív tagjai (csak a természetvédők). A lufik színét nagyon szépen összhangba lehet hozni esküvőnk színeivel, így látványnak is fantasztikus. Az úgynevezett „lufiposta” egy továbbfejlesztett változata a léggömberegetésnek. Lényege, hogy a násznép tagjai mind egy-egy képeslapot rögzítenek a lufira. Ezt aztán megcímzik a párnak, ráírnak egy fogadalmat majd égnek eresztik. Ha a lufi a képeslappal visszatér a címzetthez, akkor azt a fogadalmat a pár betartathatja az ígérővel. Így nem csak, hogy mutatós, de még jó móka is!

Az esküvői ceremónia után, amikor a boldog ifjú pár kilép a templomból, akkor szokás, hogy a sorfalat álló vendégek rizzsel, magokkal, vagy virággal köszöntik és dobálják őket. A szórás a termékenységnek és a jókívánságoknak a szimbóluma. Régen a rizzsel való dobálás volt a legnépszerűbb, mára azonban több okból is kiment a divatból. Többek között azért, mert balesetveszélyes lehet, ha a hivatal vagy a templom előtt elszórt rizsdarabokat nem takarítják fel időben. Így helyét mára átvette az elegánsabb virág- és konfetti szórás. A konfetti azért népszerű, mert ha a nap sugarai rávetülnek, akkor szikrázó fényével olyan, mintha csillámpor eső esne. A virágszórás varázsa pedig az a finom, egyszerű báj, amikor egy-két szirom fennakad a menyasszony és a vőlegény hajában. Az ifjú házasokat emellett körbevonhatja buborék- és tolleső is.

A galamb- és pillangóröptetés, a lufi- és a lampioneregetés nem csak azért páratlan, mert csodás képek készülhetnek egy jól elkapott pillanatban. Azért is különleges, mert a pár és a násznép együtt ünnepel. Olyan, mintha a násznép tagjai, mikor égnek eresztenek egy galambot, lufit, lepkét vagy lampiont azt mondanák: örülök, hogy rátaláltatok egymásra.

Képek forrása: Pinterest.com