Tortacsodák a középpontban avagy a fantáziadús torták...

A torták ötletei a világ egyik legszínesebb, már művészetté váló terepévé tették az erre specializálódott cukrászok munkáját. Művészeti értékük hiánya egyedül maradandóságukban keresendő. Az esküvőhöz ma már, akár nem csak egy torta, hanem kísérő torta, és eljegyzési torta is tartozhat.

Ezek az utóbbi időben rendkívül fantáziadús megoldások terepe lett. Itthon azonban egy rejtélyes, kifürkészhetetlen okból szigorúan a klasszikus irány dominál. Ennek gazdasági, filozófiai okait az üzlet ismeretének hiányát, nem fejtem ki, nem akarom ugyanis untatni az olvasókat.

Az eljegyzési torta többnyire tematikus, itthoni vonatkozásában még nem annyira népszerű, mint az Egyesült Államokban, ott már szinte standardnak számít az eljegyzési parti és hozzá a buli fénypontjaként tündöklő eljegyzési torta, mely tökéletesen tükrözi a pár személyiségét, érdeklődési körét, vagy éppen a leánykérés menetének történetét.

Extrém eljegyzési torták

Ugyancsak ritka a vőlegény torta, ami a déli államokból indult útjára, itt a vőlegény van a középpontban és az ő vágyai vagy éppen jellegzetes dolgai, kerülhetnek a tortára. Remek kontrasztot adhat ez a már majdhogynem túlzott mennyasszonyi akarattal szemben, hiszen egy esküvő mind két félről szól és ezt mindenképpen hangsúlyozni illik valamilyen módon. Az esküvői torta is lehet tematikus, a legelképesztőbb megoldások is megvalósulnak. Az idei trendek színe a smaragd és a menta zöld, de a pasztellek is hódítanak. Fodros, csipkés átmenetes, vintage, is divatos, de speciális jellege okán, nem mindenki személyiségéhez, esküvői álmához passzol. Nagyon sokban függ a pár személyiségétől és ízlésétől.



Általában a három szintes torták a jellemzőek, melyek szintenként különböző ízesítésűek is lehetnek, így garantáltan mindenki kaphat kedvére valót, ha a pár ismeri a vendégsereg ízlését. Bevonat lehet marcipán, csoki, fondant, tragant, vagy vajkrémes is.

A forma az egyszerű tortaalaktól a Dalít idéző zavarba ejtő darabokig bármi lehet. Egy jó cukrász mindenre talál megoldást és még a gravitációval is képes újat húzni.

Viccet félretéve az ízt is meg lehet határozni. Az édesebb íz világ mellett megjelentek a sajttorták, amik kellemes kontrasztot tudnak adni. Az idei legkedveltebb ízek a citrusos torták melyet még akár levendulával is párosíthatunk. De a kávés, mogyorós vagy mézeskalács ízű tortákkal sem vallhatunk szégyent.

Különleges esküvői torták:


A kísérő torta csak az egyik opció arra az esetre, ha a kompozíció miatt, vagy épp a vendégség ízlésének különbözősége okán szükség van egy másik tortára is. Továbbá lényegesen megkönnyíti a gyors felszolgálást egy esküvőn. Ezt lehet helyettesíteni vagy kiegészíteni cupcakek-kel, cake popok-kal, monogramos kekszekkel, macaronok-kal mind a tortához – így a pár személyiségéhez – igazítva, melyek a desszert asztalunkon helyet kaphatnak


Végső soron a legfontosabb, hogy a trend szép és jó, de soha ne felejtsük el, mi az elsődleges feladata, irányadó, de semmiképp sem feltétlen követendő példa. Egy rosszul megválasztott torta épp oly diszharmonikus lehet, mint a nem megfelelően megválasztott helyszín, ruha stb. Mint látható sokkal fontosabb hogy esküvőnkön keresztül megmutassuk egyediségünket, mely nyugaton már szinte magától értetődő, mint utánozzunk valami olyat, ami csak halvány visszképe önmagunknak.

Forrás: http://glazur.hu