Hindu esküvő

Az iszlám után még mindig keleten maradunk, hogy megismerhessünk egy másik kultúrát, és vele együtt a különleges esküvői szokásait. Ma már hindu esküvő egyre több országban, van jelen nem csak vallás őshazájában, Indiában.

Gyakoriak az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban is, hiszen nagyon sok az indiai eredetű bevándorló és azok leszármazottjai. Ráadásul különböző nyelvterülteknél más és más a jellemző. Annyit leszögezhetünk, hogy minden eddiginél színesebb kulturális háttér társul ehhez a valláshoz, és mivel már politeizmusról (több istenhitről) beszélünk, a szakrális eljárások is követik a több istenhit vonulatát. Vegyes házasságok esetében érdekesen keveredhet a kereszténnyel vagy akár az iszlámmal is.

Hindu esküvői szertartás momentuma

Hindu esküvő


Indiában az esküvő nem csak két ember boldogságát jelenti, hanem két ember egyesülését is egyúttal. Az esküvő függ a pár horoszkópjától, családfőtől, a társadalmi rangtól, sőt még az anyós temperamentuma is fontos. Esetek többségében a tradícióikhoz híven előre eltervezett házasság van, éppen ezért a nem azonos kasztba tartozó párok házassága tilos. Bár már a multikulturalizmus miatt, lazultak a kötöttségek, főleg ha nem az anyaországban történik a rituálé. A párok az esküvő előtt az elefánt fejű Ganesha istenség színe előtt leróják tiszteletüket, azért hogy töröljön el minden akadályt a házasság útjából. De igyekeznek nagyon körültekintően kiválasztani a menyegző időpontját, pontos számításokat végeznek, asztrológusokkal és papokkal is konzultálnak. A menyegzőt megelőző estén a leendő ara rituális tisztálkodáson esik át, majd a nőnemű családtagok hagyományos hennafestést készítenek az ara lábfejére és kezére. Az esküvői fátyolra rányomják a leendő memsahib tenyerét így biztosítják a ceremónián hogy nem lett kicserélve a menyasszony.

Az esküvői rituálén a menyasszony piros vagy rózsaszínű esetleg lila szárit visel és töménytelen mennyiségű ékszert. Előfordulnak azért világos színben is fehérben és sárgában. A homlokán átrajzolják a tikát (piros pontot) hagyományosan, sminket illetően gazdagon használjuk a festéket a szemeken és a szájon is. A vőlegény ruházata egyszerűbb krém vagy más egyszínű hosszú kabátból, nadrágból és turbánból áll, rajta virágfüzér ezzel védi meg magát az ártó szellemektől, ujjára neki is henna kerül, ez jelezi azt, hogy a szexuális egyesülés majd megengedett lesz kettőjük között.

Hindu női és férfi viseletek


Smink-Frizura-Ékszer

  • Az indiai esküvők a jólétet szimbolizálják éppen vezért rendkívül színes díszes, a ceremónia helyszíne is, töménytelen virágmennyiséggel. A pár elé vízzel teli ezüst tálat tesznek, benne lótuszvirág úszik a tál mélyén, pedig ott vannak a jegyürük.
  • A szertartáson egymás ujjára felhúzzák ezeket és a ceremónia végeztével virágeső hullik a párra, miközben a vőlegény apja vagy bátyja a pár fölé kókuszdiót tart és 3 kört ír le vele a levegőben. A kókuszdiót ez után feltörik. (az alsó része a földet a teteje az eget, a tej a vizet ,a feltörés hangja a szelet jelképezi). A menyasszonyt négyszer körbevezetik a szent könyv körül így tekinthetőek házastársaknak onnantól kezdve.
  • Az esküvő időtartama nyolc nap Nyolc éjjel, közvetlenül a szertartás után kezdődik az ünnepség. Az első éjszakán a férj csak a felesége lábát, a feleség pedig urának kezét csókolhatja csak meg.


Az esküvői szertartás időpontja korai reggel hat óra tradicionálisan, a menyasszony napkelte előtt fel szokott öltözni. Hajába fejdíszt helyeznek és rengeteg virágot - tubarózsát és jázmint, nyakán arany ékszerek és gyöngyök rubintok tündökölnek többnyire.

Jázminból készített virág girlandot helyeznek a párra, ezután fogadják a jókívánságokat a családtól, barátoktól, rokonoktól.


Ez után a pár hétszer megkerüli a tüzet az óramutató járásával megegyező irányba. Mindeközben kérik az isteneket, hogy áldják meg frigyüket.

Először hogy, legyen elég ételük másodszor, hogy legyen erős a lelki kapcsolatuk, harmadszor, szerencsét negyedszer, boldogságot a jövőre nézve. Ötödik körként a gyerekekre, hatodikra, a házra és az otthonra, végül pedig utolsó körben a vallási egyetértésre. Ezután a férj felfesti felesége homlokára a jelet, ami a termékenység szimbóluma, és kap egy ékszert férjétől, amit élete végéig köteles viselnie. Ezután az apa elengedi lányát, a férj pedig felhúzza a gyűrűt a felesége újára.

Lakodalomnál szintén találkozhatunk változatos táncokkal és zenékkel. A Torták a gazdagságot és jólétet maximálisan szimbolizálhatják, színesek és gazdagon díszítettek, csakugyan, mint az esküvő helyszínei, ami lehet kint a természetben, vagy egy elegáns rendezvényteremnél, ahol biztosítani tudják a hagyományos indiai ételkülönlegességeket is.


Következő cikkben egy exkluzív vallási hagyományról és annak szokásairól fogok beszámolni érdemben, mely legalább annyira érdekes lehet, mint amit keleti vallásokról tudtunk meg eddig.