Indiai esküvő

Ebben sorozatban, különböző nemzetek esküvőit próbáljuk bemutatni. Egy kis betekintést nyerhetünk más kultúrákba is, és ezáltal nagyon sok érdekességet és ötletet ismerhetünk meg. Első állomás India.

Ebben az országban nagyrészt még mindig hűek a régi esküvői hagyományokhoz. A párválasztás, bár ma már nem annyira komolyan, de előre el van tervezve. Mindig a nők családja felől érkezik a házasságra felkérés. Horoszkóp alapján kiszámítják, hogy egyáltalán egymáshoz valóak-e a felek, megállapodnak a feltételekben és ha minden rendben akkor elindulhatnak a közös úton.

Indiai házasulándók

A hindu esküvő napja komoly asztrológiai számítások eredménye, melyek megadják, hogy az adott párnak melyik a legszerencsésebb nap a házasságra. Az esküvő nem egyetlen esemény, hanem több egymást követő napból és ceremóniából áll. A konkrét házasságkötés előtt 15 nappal már megkezdődnek a szertartások. Ezekre inkább a szűk család hivatalos, de az esküvő előtt 2-3 nappal már igazi közösségi esemény kezdődik.

Indiai menyasszony

Az első része a menyegzőnek a „sangeet sandya”, ami egyfajta leánybúcsúnak felel meg. A menyasszony lány barátai és nőrokonai vannak jelen. Énekelnek, zenélnek, táncolnak.

Indiai leánybúcsú

Sárgára festik homlokukat, sárga port szórnak egymásra. Ez a szín a hűség színe. Ezalatt a vőlegény édesapja a vőlegény házában felsorolja az elhunyt hozzátartozók nevét, ezzel mintegy tanúnak hívja az ősöket a fiú házasságkötéséhez.

A sárga festék a hűség jele

Következő este zajlik a Mehendi Lagwana, ami szintén a nőknek szól. Zene, tánc, ének és a legfontosabb momentum a henna festés. A menyasszony kézfejét gyönyörűen kifestik, ez azért fontos, mert ez a henna rajzolat a szerelem esszenciáját adja a házassághoz. Egyes helyeken lenyomatot is készítenek a fátyolra, nehogy elcseréljék a menyasszonyt.

A hennafestés a szerelem esszenciáját adja a házassághoz

A harmadik nap az esküvő napja. A hagyományok szerint a menyasszony házában tartották, de manapság már jellemzőbb nagyobb, modernebb helyszínt választanak. A konkrét összeadási ceremóniának nincs időpontja, majd amikor mindenki kipiheni az előző nap fáradalmait és megérkezik, akkor elkezdődik a szertartás. Ez általában az esti órákra tehető. A nap folyamán több rituális szertartást is végeznek , amely mind a házasság sikerét segíti. Ilyen például, amikor gabonát szórnak a tűzbe, ezzel jó háziasszony lesz az ara.

Tűz körüli rituálék

Felállítanak egy oltárt, mely helyszíne lesz a házasságnak, a pár trónon ül. A férjet fa lapon szállítják be. A menyasszonyt piros ruhába öltöztetik,ez a szári,a vőlegényt fehérbe és turbán van a fején. Mindkettőjükön sok ékszer van, ez jelenti a gazdagságot, illetve ajándékba is sokat kapnak Elkezdődik a sokszor órákig tartó fotózás.

Az indiai kultúrában fontos esküvői momentum a fotózás

A további szertartás során a férj piros pontot fest a menyasszony homlokára, ez a bindi, és szindur-t a haja tövébe, ez egy piros csík. Karkötőt és gyűrűt is ad rá, ezzel is jelzi, hogy asszony lett.

A férj mások számára is látatóvá teszi, hogy felesége asszony lett

Megkezdődik a Var Mala, mely a házasság megerősítését jelenti. A násznép imákat mormol, közben a házasulandók megcserélik a nyakukban viselt virágfüzéreket.

A virágfüzér átadása

Ezután a két család ajándékokat ad egymásnak.

Elkezdődik a Kanya Daan („szűz lány felajánlása”) . Ezen először istennőként tisztelik a menyasszonyt és áldozatot mutatnak be neki. Majd a menyasszony szülei tisztelik istenként a vőlegényt, és az apa a hindu tiszteletadás jeleként kezével megérinti a lábfejét is. Ezt követően az apa felajánlja a lányát a vőlegénynek, aki pedig ígértet tesz arra, hogy megfelelően fog bánni a lánnyal.

A menyasszonyt édesapja átadja a vőlegényének

A vőlegénynek és a menyasszonynak is ki kell nyújtania az egyik kezét a másik felé, majd a pap mantrákat mormolva egymásba rakja a két kezet. Ezek után rituálisan vizet csepegtet és virágfüzért helyez el az összefonódott kezeken, majd egy fonallal „összecsomózza” a párt.

A testi kontaktus nagyon fontos minden szertartáson

Következik Saptapadi, ami talán az egész esküvő legfontosabb ceremóniája. A vőlegény a menyasszony háta mögé áll és hátulról átkarolja, majd a lány vezetésével elindulnak, hogy megkerüljék az oltáron égő szent tűzet. Ezt hétszer kell megtenni. Ezen a szertartáson a menyasszony és a vőlegény hét fogadalmat is tesz, amelyekkel biztosították egymást a boldog párkapcsolathoz szükséges dolgokról. Ezzel a szertartással a pár most már hivatalosan is összeadja magát, ugyanis a hindu esküvőkön nem a pap adja össze a házasulandókat – ő csak segíti a szertartások lebonyolítását -, hanem a párok maguk teszik ezt meg, amelynek a násznép a tanúja.

Saptapadi közben

Azt est végén következik a vacsora és a mulatság, melyet már nagyon várnak, hiszen a házasulandók aznap nem ehetnek semmit.

Indiai esküvői fogadás

Ebben az országban is, mint mindenhol többféle esküvői tradíciók vannak és maradtak fenn, ebből ez az előbbiekben leírt csak egy, elképzelhető, hogy másfajta rituálék is léteznek, de a fő vonal az megegyezik.

Indiai esküvők képei