Amerikai esküvő

Amerikai esküvő. Ha meghalljuk ezt a fogalmat, eszünkbe jut a hófehér ruha, elegáns étterem, szépen díszített kerthelyiség, ahol szertartás folyik és még számos dolog, amit az amerikai filmekben láthatunk. Ha egy kicsit megfigyeljük, világossá válik az is, hogy ezek az esküvők időtlen idők óta egy forgatókönyv szerint folynak.

Hamisíthatatlanul amerikai jelképek

Amerika a bevándorlók országa. Ebből következik, hogy nagyon sok nemzethez és valláshoz tartozó emberek lakják. Ezek az emberek hozták magukkal hagyományaikat, szokásaikat, melyek jellemzőek az esküvőikre is. Az idők során ezek a hagyományok beleolvadtak a hagyományos amerikai esküvők menetébe. Tehát találkozhatunk itt például zsidó, muszlim, európai, indiai, afrikai, és még számos mintájú esküvővel.

Különböző nemzetek esküvői Amerikában

A házasság szereteten alapul. Semmiféle anyagi, üzleti, családi érdeke nincs. Amikor a pár úgy érzi, hogy megérett arra, hogy össze kössék életüket, a férfi megkéri a nő kezét. Ez térden állva történik, melyhez a mai napig ragaszkodnak a párok. Az amerikaiak szeretik a nagy, feltűnő dolgokat. Ez alól a lánykérés sem kivétel. Láthatunk rögbi meccs kivetítőn, égboltra felírva, tv műsorban feltéve a klasszikus „Leszel a feleségem?” kérdést.

A nagy kérdés: "Hozzám jössz feleségül?”

Ha igen a válasz, elkezdődhet a szervezés. Ma már ezt teljes mértékben az esküvőszervező végzi. Ha eddig még nem találkoztak volna a jegyespár szülei, akkor itt az alkalom. A vőlegénynek hagyományok szerint meg kell kérnie a menyasszonya kezét édesapjától. Ha megkapják az áldást, már tényleg semmi sem állhat a boldogságuk útjába.

Eljegyzési gyűrű

A két család közösen összeállítja a vendéglistát. Az esküvő előtt sok helyen tartanak eljegyzési ünnepséget. Előfordul, hogy erre több vendéget hívnak meg és az esküvőre kevesebbet, mert ez a fogadás sokkal egyszerűbb és jóval olcsóbb költségvetésű.

Az esküvő előtt 4-6 héttel kiküldik a meghívókat. Hagyományosan kézzel, ma már ebben is a nagyzásra törekedve különféle technikákkal készítik, készíttetik ezeket. A meghívó mellé válaszlevelet mellékelnek, amiben jelezni lehet, hogy eljön-e a vendég vagy sem. Amerikában nem fordul elő, hogy két ugyan olyan dolgot kap ajándékba az ifjú pár. Erre egy külön rendszerük van. A leendő házaspár kijelöl egy üzletet, melynek nevét a meghívón feltüntetik, ahol ők már korábban kiválasztották a nekik tetsző dolgokat, és ebből készítenek egy listát. A leendő vendégek ide látogatva választanak ebből a felsorolásból. Természetesen különböző értékűek ezek a dolgok, hogy mindenki pénztárcájának megfelelően tudjon választani.

Amerikai esküvői meghívók

Esküvő előtt jellemzően lezajlik a lánybúcsú, legénybúcsú. Ez finomabb esemény, mint nálunk. A menyasszonyét a barátnői rendezik, itt adják át azokat az ajándékokat, melyek a násznép számára nem publikusak, esetleg a nászéjszakára megfelelőek. Szolid beszélgetések, viccelődések zajlanak, gyakran elutaznak egy napra ebből az alkalomból. Férfiaknál hasonló ez az esemény, természetesen itt a vőlegényt búcsúztatják.

Amerikai lánybúcsúk

A nagy nap előtt a vőlegény nem láthatja leendő feleségét menyasszonyi ruhában, mert az balszerencsét hoz. Régebbi hagyomány szerint maga a menyasszony sem láthatja meg tükörben sem saját magát. Ez ugyan elég kockázatos dolog, hiszen mindenki arra vágyik, hogy tökéletes legyen a nagy napon.

Amerikai menyasszony klasszikus fehér ruhában

A hagyományos amerikai esküvői ruha fehér. Természetesen ma már a szivárvány minden színét fel lehet használni, nincs tabu. Általában a menyasszony meghatároz egy színt, ami visszaköszön az egész esküvőn, a dekorációtól, a ruháján át, a koszorús lányok ruhájáig.

Amerikai menyasszonyok és koszorúslányaik teljes harmóniában

A menyasszony fátyla, arcát eltakarva, egyes hagyományok szerint megtéveszti a gonosz szellemeket, mások szerint a menyasszony tisztaságát jelenti.Az arák többsége ma is visel fátylat. Régi hagyomány, amit mi is ismerünk és egyre inkább kezdünk átvenni, a valami régi, valami új, valami kék és valami kölcsön. Egyes írások szerint ez angol földről származik, de az amerikaiak maguktól eredeztetik. Régi a menyasszony eddigi életét szimbolizálja, az új az eljövendő közös életet, a kölcsönkapott a barátságot, szerelmet, melyre ugyanúgy kell vigyázni, és a kék a tisztaságot, szűziességet.

Valami új, valami régi, valami kölcsönkapott és valami kék - a babona szerint szerencsét hoz

A menyasszony csokra bármilyen lehet, amilyet csak szeretne. Régen fűszernövényeket és gyógynövényeket tettek bele, mert azok illata elűzte a gonoszt. A menyasszony az esküvő folyamán eldobja a csokrát és amelyik lány elkapja, ő megy férjhez legközelebb. Hagyomány szerint az esküvői tortából egy szeletet a párnája alá kell tennie és megálmodja azt, aki majd feleségül veszi. Az ara a harisnyakötőjét a vőlegény dobja hátra, ezt viszont a férfiaknak, és aki elkapja az fog következni a nősülés sorrendjében.

Menyasszonyi csokrok

Csokordobás

A szertartás lehet vallási vagy egyházi. A legrugalmasabban kezelik ezeket az eseményeket. Minden meg lehet oldani, ami csak a pár szeretne. Folyhat templomban, sátorban(luxus kialakítású), tengerparton, parkban,vagy akár valamelyik fél kertjében, ez sem ritka. Vannak extrém helyszínek, mint vidámpark, állatkert, illetve amit a pár fantáziája elbír.

Amerikai esküvők lehetséges helyszínei

Az esküvő előtt tartják a hagyományos próbavacsorát. Ez az este az ismerkedésről, a fesztelen beszélgetésekről, történetek meséléséről szól. A két család megismeri egymást egy kicsit közelebbről. Az ajándékok nagy részét is ekkor adják át, illetve küldik el azok, akik nem vesznek részt a vacsorán.

Amerikai próbavacsorák pillanatképei

A szertartás kezdetén a virág szirmot szóró kislányok vonulnak be elsőként. Őket követik a koszorúslányok, egymás után. Egyforma színű a ruhájuk, a hagyomány szerint ezzel megtévesztik és elűzik a gonosz szellemeket. Minden esetben, amikor ez lehetséges, a menyasszonyt édesapja kíséri oltár elé és jelképesen át is adja leendő férjének. Ilyenkor egy-két mondat is elhangozhat közöttük.

A menyasszonyt édesapja kíséri az oltárhoz

A szertartás jellemzője a fogadalomtétel, melyet saját maguk írnak. Elmondják miért választották a másikat, miért fontos nekik a házasság. Gyűrűt húznak egymás ujjára, mely karika, a végtelen szerelmet jelképezve. Általában a családhoz tartozó fiú gyerek tartja magánál, de nagy divat kezd lenni a pár kisállatát gyűrűtartónak kinevezni. A szertartásvezetőnek minden esetben fel kell tennie a kérdést, hogy ha valaki tud olyan dologról, ami miatt a két fél nem köthet törvényesen házasságot, az jelezze vagy hallgasson örökké. Ha nincs felszólaló, akkor érvényes a házasság.

Amerikai esküvők pillanatai

A szertartásról kilépve rizst és búzát szórtak a párra, szerencse és termékenység jelképeként. Ma már ez is megváltozni készül, megjelentek a konfettik és buborékok. A ceremóniáról valamilyen járművön távozik a pár. Nagy jelentőséget tulajdonítanak ennek, hiszen itt lehetnek először kettesben, mint házaspár . A „Just Married”, „most házasodott” kifejezés, minden amerikai esküvői járművön fel van tüntetve. Legyen az autó, hintó, limuzin, hajó, motor és bármilyen közlekedési eszköz. Illetve az elengedhetetlen konzervdobozok a jármű hátuljára kötve, mely hatalmas csörgést hallat, ha az elindul. A régi hagyományok szerint ezzel szintén a gonosz űzték el.

"Just Married”

A fogadás is nagyon szabad választás lehet. Bárhol tarthatják, bármilyen stílusban. Elhangzanak az estén köszöntők, történetek. Jellemző a tánc, zene. A hagyományos „FirstWeddingDance”, vagyis az ifjú házaspár nyitó tánca kezdi meg az ünneplést. Nagyon divatos kezd lenni ennek a táncnak a kicsit modernebb megvilágítása. A párok elkezdik a táncot hagyományos formában, mint például a keringő vagy a tangó, egy általuk kedvelt és előre kiválasztott dallamra. Majd hirtelen váltanak és különböző meglepő, ám de vicces, előre megtanult koreográfiát adnak elő, a násznép teljes megdöbbenésére.

Hazánkban is egyre kezd ez a forma elterjedni. Elengedhetetlen az apa-lánya tánc is, melyen értelem szerűen a menyasszony és édesapja vesznek részt.

"First Wedding Dance”, azaz nyitótánc, amerikai esküvőkön

Hagyománya van a torta felszeletelésének, melyet együtt végez a pár, és egymás kezét keresztezve adják az első falatot egymásnak. Tortából is megszámlálhatatlan forma és íz áll rendelkezésükre, nem ritkák a hatalmas torták. Külön cégek szakosodtak erre, akik akár jeleneteket, akár személyeket, emlékeket is el tudnak készíteni, ha erre van igény.

Hagyományos és különleges esküvői torták

Természetesen az ifjú pár is részt vesz a fogadáson, de nem a végéig, mert innen indulnak nászútra, szintén a már említett "Just Married” feliratú, konzervdobozokkal felszerelt járművel. A násznép egésze az ajtóig kíséri őket.

Friss amerikai házaspár nászútra indul

Azok a párok, akik nem szeretnének hosszas esküvői előkészületeket és stresszes napokat, azok a menyasszony szöktetést vagy egy las-vegas-i „hírtelen” esküvőt is választhatják, amely szintén nem ritka ebben az országban, hiszen tudjuk itt minden lehetséges, mert Amerika a lehetőségek földje. No de erről majd részletesebben foglalkozunk egy következő részben.