Las Vegas-i esküvő

Nemzetiségi esküvők sorozatunk következő részében Las Vegasba érkeztünk. Las Vegas elsősorban kaszinóiról, másrészt villámesküvőiről híres, hiszen Nevada állam törvényei szerint egyszerű a házasság kötés. Évente mintegy 125 ezer pár dönt úgy, hogy itt köti össze életét. Előnye, hogy gyors és mégis emlékezetes, viszont hátránya az ára, mely elég borsos.

Amennyiben a szervezést irodára bízzuk, sok utánajárástól kímélhetjük meg magunkat. Nagyjából 200-300 ezer forintért az iroda limuzinnal elszállíttat bennünket a szállodától a templomig és vissza, biztosítja a menyasszonyi csokrot, készítenek néhány fotót, és ami a lényeg: ebben már akár Elvis is benne lehet, aki oltárhoz vezeti a menyasszonyt és elénekel néhány dalt, vagy esetleg a Star Trek jelmez, ha ebben szeretnénk kimondani a boldogító igent. Nyilvánvalóan a kiutazás és szállás költsége ezen felül számolandó.

Las Vegas-i párok

Az anyakönyvi hivatalban először is házassági engedélyt kell igényelni, mely egy évig érvényes. Erre már előzetesen interneten is van lehetőségünk. Szükségünk lesz még természetesen útlevélre, valamint a születési anyakönyvi kivonatokra és azok hitelesített fordításaira. Ha nem ez az első házasság, akkor a házasság felbontásáról szóló határozat, illetve özvegyeknél a halotti bizonyítvány és hiteles fordítása is szükséges.

Esküvői helyszínek Las Vegasban

A helyszín is csak rajtunk múlik, lehetőségek széles tárháza áll rendelkezésünkre. Lehet templom, házasságkötő terem, nemzeti park, hajó, de akár a Grand-kanyon is. A civil és az egyházi házasságkötés azonos rangú az itteni törvény szerint. Számtalan kápolna áll rendelkezésre, egy tanúra lesz szükségünk, de még azt is tudnak biztosítani, ha véletlenül egy pár csak úgy "beesik". Valószínűleg rokonaink nem lesznek jelen az eseményen, éppen ezért webkamerákon keresztül követhetik azt, amennyiben mi is ezt szertenék.

Külső ceremóniák helyszínei Las Vegasban

Talán kijelenthetjük, hogy a legismertebb kápolna a Little White Wedding Chapel. Itt is, mint a legtöbb helyen a házasságkötés megerősítésére is van külön ceremónia csomag. Ez a már megkötött házasságok újra érvényesítéséről, megerősítéséről szól. Házassági évforduló alkalmából nagyszerű ajándék lehet és oklevelet is kapunk róla.

A híres Little White kápolna

Esküvőre alkalmas kápolnák

A Grand Canyon fölötti helikopterezés, majd a romantikus western környezetben kimondott "igen" is megvalósítható, különböző árakon. Nyilván az egyszerűbb szertartás az olcsóbb, a nagyobb események elmehetnek akár milliós tételekig is. Nézzünk néhány konkrét ajánlatot a hagyományos és az extrémebb szertartások lehetőségeiből:

Klasszikus esküvői csomag:

-Kápolnában, vagy kerti pavilonban megtartott esküvő

-Limuzin-transzfer szállodától szállodáig az egész esküvő alatt, angol nyelvű sofőrrel

-Öltöző a menyasszony és a vőlegény részére, zene a szertartás alatt

-Rózsa a menyasszony részére, gomblyukdísz a vőlegény részére

-25db fénykép CD-n, esküvői tanúsítvány

Klasszikus Las Vegas-i esküvők

Viva Las Vegas esküvői csomag:

-Kápolna használat

-Elvis vezeti a menyasszonyt a vőlegényhez

-Elvis énekel 2 számot: Love me tender és Viva Las Vegas

-Rózsa csokor a menyasszonynak, gomblyukdísz a vőlegénynek

-Elvis és Priscilla esküvői dokumentumának másolata ajándékba

-Profi fotós

Esküvő Elvissel

Esküvő a Grand Canyonban:

Az út limuzin transzferrel veszi kezdetét a szállodából a helikopter terminálra. Mielőtt a Grand Canyon-hoz érnénk, a magasból megcsodálhatjuk a Las Vegas tavat, a Hoover gátat, a Lake Med-et és egy kialudt vulkánt. A lélegzetelállító repülőút után 1000 méter mélyre ereszkedik le a helikopter a lenyűgözö Grand Canyonba, ahol kezdetét veszi az esküvői ceremónia. A csodálatos fotó és videó felvételek, az előétel, a pezsgő és a torta mind része az esküvőnek. A szertartás után, miközben visszafelé repülünk Las Vegas felé, hihetetlen sziklaképződményeknek lehetünk szemtanúi, utunk végén pedig a Strip és Las Vegas belvárosa fölött repülünk el.

Esküvők a Grand Canyonon

Számos Las Vegas-i szálloda is kínál különböző esküvői szertartás programokat, de ezek nem annyira kelendőek, hiszen ilyet bárhol lehet rendezni, de Elvissel oltárhoz vonulni viszont nem.

Hazánkban a külföldön kötött házasságot honosíttatni kell. A hazai anyakönyvezést a lakóhely szerinti anyakönyvvezetőnél lehet kérni. Az anyakönyvezéshez az eredeti idegen nyelvű okiratot és annak hiteles magyar fordítását kell csatolni, természetesen az iratok legyenek nálunk az ügyintézés során.

Las Vegas-i esküvők képekben

Ha valakinek nincs kedve hónapokon át szervezkednie, mindent előkészítenie, ahhoz, hogy tökéletes legyen a nagy nap, akkor remek lehetőség lehet a Las Vegas-i esküvő, mely nem számít igazán hagyományosnak, nekünk magyaroknak, de ugyanakkor pont emiatt lehet egy életre szóló kaland, amely örökre megmarad emlékeinkben.

Friss házasok Las Vegasban