Őszi esküvő

A nagy nyári melegek, tömeges szabadságok, nyaralások ideje helyett egyre többen választanak őszi időpontot esküvőjüknek. Ekkora már a rokonság, násznép egésze visszatér a megszokott hétköznapi, nyugodt kerékvágásba, amibe nagyon jól illik egy tökéletes hangulatú esemény, mely ismét felpezsdíti életüket.

 

Ebben az időszakban már nem kell attól tartanunk, hogy meleg a ruha, izzadunk, elfolyik a smink, tűz a nap, megfelelő-e a légkondicionáló (a vendégek fele allergiás rá). Bizonyítottan az emberek hangulata is felszabadultabb. Figyelembe kell vennünk azonban azt, hogy az őszi természet hívogat kültéri esküvők szervezésére, de ezzel vigyáznunk kell, hiszen ilyenkor már igen-igen szeszélyes az időjárás. Az ősz kezdetén ez még mérsékelten, de később már biztosan hűvös és nagy valószínűséggel esős az évszak. A nappali melegebb időszakok kedvezőek a szertartás megtartására, de ha a fogadást is kültéren szeretnénk tartani, akkor már elő kell készülnünk néhány dologgal. Finoman figyelmeztessük vendégeinket, hogy készüljenek fel a hűvösebb időre, szerezzünk be néhány hőlámpát, plédet.
 

Ifjú pár őszi esküvőn

Ha mégsem bízunk az időjárás előrejelzésben, akkor választhatunk szebbnél szebb zárt helyszíneket. Érdemes ilyenkor a természet mutatta színekkel harmonizálva dekorálni, ezzel lenyűgözővé tenni a helyet a vendégsereg számára. Képzeljük el milyen csodálatos lehet egy gyönyörű, romantikusan feldíszített bálteremben élvezni a nagy nap pillanatait. Érdemes egy helyre szervezni az egész eseményt, de ha nem szeretnénk, akkor gondolnunk kell arra, hogy a gyalog érkezett vendégek esős idő esetén is megfelelően eljussanak a különböző helyszínekre. Senki sem szeretné kimondani az igent egy ázott, bosszús kedvű násznép előtt.
 

Beltéri esküvőhelyszínek

A szervezést természetesen már tél végén, tavasz elején el kell kezdeni, hiszen később a szolgáltatók, zenészek, szinte a nap 24 órájában talpon vannak a nyári esküvők lebonyolításában, ezért ebben az időszakban nehéz őket utolérni. A násznép nyaral, pihen, sokkal nehezebb egyeztetni velük is. Ha időben a szervezést, akkor kényelmesen elintézhetünk minden fontos momentumot az őszi esküvőnkre. Nem mellesleg ebben az időszakban sokkal olcsóbb csomagokat kínálnak a szolgáltatók is, így biztosan spórolhatunk, amellyel növelhetjük esetleg a nászútra fordítható összeget.
 

Falevél inspiráció az őszi dekorációban

Az ősz beköszöntével a természet csodás színekbe öltözik. Megjelennek a föld színek. Lehetőség van ezek köré építeni a nagy eseményt. Ilyenek a rozsda, narancs, bordó, moha, stb. Ezek a színek nagyon jól kombinálhatóak mind a ruha, mind a dekoráció tekintetében. Illeni fog ezekhez a lila, kávé, olajzöld, arany szín. A természet adta növényeket, akár gyümölcsöket és zöldségeket is belevehetjük akár a csokorba, de a dekorációba is egyaránt. Megjelenhetnek a levelek, bogyók ,termések. Halloween időszakában jellemző dekoráció lehet a tök, egyéb időszakokban a falevél. Ebben az évszakban is rengeteg lehetőség adódik a vintage stílusú esküvők létrehozására úgy, mint egy romantikus vonal bevonására is.
 

 

 

Komplett őszi dekorációk

Csokrok tekintetében is gyönyörű őszi virágokat találhatunk, mint például a dália, krizantém, őszirózsa is nagyon kedvelt mostanság, ezenkívül megjelennek a száraz virág csokrok is, de az év minden időszakában, így ősszel is elérhetőek az orchideák, rózsák.
 

Gyönyörű őszi csokrok

A ruha kiválasztásánál jó ha ebben az időszakban ne földig érő ruhát próbáljunk meg választani mind a saját, mind a koszorúslányok számára, hiszen ekkor már nagyon sok az esős napok száma és nem szép ha a ruha alja átázik. Részesítsük előnyben a vastagabb anyagokat, nyugodtan tartalékoljunk egy manapság nagyon divatos gumicsizmát, ha erre lenne szükségünk. A frizuránk olyan legyen, hogy ha szél támad, akkor is megmarad a maga szépségében. A sminkünk feltétlenül vízálló legyen, mert ha elered az eső, amíg esernyőért kapunk, addig is elfolyhat és az csúnya lesz.
 

 

Őszi menyasszonyok

A nagy nap megörökítésére is tökéletes a csodálatos őszi természet. Lenyűgöző adottságokat ad az évszak, és ezt egy jó fotós nagyszerűen használja. Színesíthetjük képeinket mezőgazdasági gépekkel, helyszínekkel is. Ha mégis műtermi fotózást választunk, a tárház végtelen, csak a fantázia szabhat határt.
 

Őszi esküvők megörökített pillanatai

Nem utolsó előnyként, de az is tény, hogy az őszi időszakban a nászút árai jóval kedvezőbbek és nincs zsúfoltság, nyugodtabban tölthetjük romantikus, csendes hangulatban.

A babona szerint a szeptember-októberi házasság gazdagságot és jó szerencsét hoz. Természetesen az őszi esküvők is különbözőek, más adottságokat hoz a szeptember és más dolgokra kell figyelni november végén. Azt azonban mindenképpen leszögezhetjük, hogy a természet olyan alaphangulatot ad az eseménynek, amely egyedi és más évszakban nem látható, nem tapasztalható. Érdemes kipróbálni, nem fog csalódást okozni.
 

 

Őszi esküvő

Képek forrása: Pinterst.com