Menyasszonyi ruha trend II. rész - Elegáns ruhák

Az előző részben már megismerhettük a következő év klasszikus stílusú esküvői ruháit. Az elegáns darabokra is jellemzőek ezek a színek, árnyalatok, viszont szabásukban különbözhetnek.

Elegáns viseletnek a divatos, előkelő, finom, könnyed, kecses, ízléses darabokat értjük. Mint már említve volt és itt sem maradhat ki Vera Wang, aki a jövő évre a fekete-fehér kombinációt álmodta és tervezte meg. A fehér szín a hagyományos esküvői ruha színe, ezt állította szembe a kontrasztos feketével, mely érdekes összeállítás lett. Anyagukban megtalálható a selyem, a bőr és a csipke is.

Vera Wang elegáns esküvői ruhái

Már láthattuk, hogy a klasszikus ruhák esetében is divattá vált a hát-, illetve a vállrésszel való játszadozás. Nagyon érdekes, sejtelmes és figyelemfelkeltő hatása lehet egy ilyen szempontból szépen kidolgozott darabnak. Az elmúlt években nagy divatja volt a vállat szabadon hagyó típusoknak, ám de a csipke újraélesztésével ez a végére ért, mert ez az anyag nagyon jól mutat az említett testrészeken. Minél több, annál jobb és annál sejtelmesebb. A csipke több szempontból is trendi hiszen romantikusabbá teszi a ruhát és mint tudjuk a romantika örök divat, minden évben jelen van. A különleges „x” alakú hátmegoldások szintén kedveltek ebben a kategóriában.

Gyönyörű felsőrészek

Különleges hátmegoldások

A londoni Suzanne Neville is előnyben részesíti a csipkét. Az ő jövő évi kollekciója is mesébe illő, A gyönyörű szabásvonalak követik a nőies formákat és kiemelik az előnyös területeket. Klasszikus és elegáns, egy csipetnyi vintage beütéssel, ahogy a kollekció neve is mutatja. A ruhák mind Angliában készültek, kézi varrással, és Suzanne kivívta magának a legismertebb esküvői ruha tervezői címet a divatvilágban, amin egyáltalán nem csodálkozunk, hiszen nincs olyan menyasszony aki nem bújna bele szívesen ezekbe a darabokba.

Suzanne Neville menyasszonyai

A hölgyek után következzen egy úr, nevezetesen Mark Zunino, akinek kollekcióját az asszimetria jellemzi, kristályokkal és gyöngyökkel társítva. E egy kicsit merészebb stílus, de itt is találhatunk gyönyörű elegáns darabokat.

Mark Zunino kollekcio

A fentiekkel ellentétben az egyszerű és nem túldíszített fazonok is nagyon kedveltek lesznek. Megmaradnak az „A” vonalú és a sellő alakban végződő csodák is. Anna Barge is ezt a vonalat képviseli a következő évben.

Anna Barge

Igazán divatosnak és különlegesnek számítanak a húszas évek Amerikáját idéző, a Great Gatsby stílusú, glamourosan csillogó ruhák. Egyenes szabásvonal, flitterek és gyöngyök. A megjelenés kifinomult, mégis kacér.

A 20-as évek divatja napjainkban

Az előző részben már megismerhettük Justin Alexander kollekciójának egy részét, de nem hagyja cserben az elegáns darabokat kedvelőket sem, hiszen a csipke, a szatén, a selyem alkalmazásával gyönyörű alkotások készültek.

Justin Alexander elegáns ruhái

Aki meg szeretné mutatni gyönyörű bokáit vagy meseszép cipőjét, esetleg hajnalig tervezi a táncot, akkor kezdhet örülni, hiszen jövőre trend lesz a bokáig érő ruha. Legyen az széles szoknyájú, húzott vagy egyenes, mind-mind elegáns és divatos darab.

Bokáig érő esküvői ruhák

Úgy tűnik 2014-ben a legtöbb tervező a kevesebb több elv alapján álmodta meg kollekcióit. Elegendő egy kis díszítés vagy gyöngy, máris elegáns és modern hatást ad a ruháknak. Színekben marad a fehér és árnyalatai, baba kék, fekete, barack, pezsgő és a krém ami megengedett, de természetesen ezek csak irányvonalak, mindenki olyat választ, amilyet elképzelt magának. Ha mégsem elégednünk meg ezekkel az elegáns ruhákkal, akkor feltétlenül kísérjük figyelemmel a következő részt, melyben a különleges, extravagáns darabok lesznek bemutatva.

Oscar de la Renta kék ruhája

Képek forrása: Pinterest.com