Fess vőlegény 2014-ben

Az esküvői magazinok oldalain nagyon sok esetben csak a menyasszonyok kapnak tanácsokat, információkat. Pedig a vőlegény valljuk be őszintén ugyan olyan fontos szereplője az eseménynek, hiszen nélküle nincs esküvő.

Az esküvői előkészületek nagyon fontosak a pár számára, de mégis inkább a menyasszonyok tulajdonítanak ennek nagy jelentőséget. A vőlegények nagyrészt sodródnak az árral, nekik annyira nem fontos milyen ízű a torta, milyen színű a virág az asztalokon. De azt azért tudjuk, hogy a férfiak is pont olyan hiúak, mint a nők. Ők is szeretnek szépen öltözködni, elegáns ruhákban járni(csak ha nem kötelező, ellenkező esetben lázadnak). Nekik szeretnénk egy kicsit segíteni, ötletet adni, hiszen nem valószínű, hogy végig járják az öltöny szalonokat és kutatnak, akár kedveseik, hanem az a legegyszerűbb ha konkrét ötlettel, elképzeléssel érkeznek.

Fess vőlegények


A klasszikus vőlegény öltözetei az öltöny, szmoking, ritkábban a frakk, mely csak magas vékony vőlegényeken áll jól, kihagyhatatlan a mellény és a nyakkendő. Modern városi, nem megszokott programú esküvőkön találkozhatunk lazább öltözetű házasulandókkal, de ez még nem jellemzi hazánkat. Amíg nálunk magyaroknál az öltöny színe nem széles skálán mozog, hiszen az ünnep tisztelete fontos tényező, addig a külföldi trend teljesen más irányba tart, hiszen itt a szivárvány szinte összes színe közül válogathatnak a férfiak. Ezek például a baba kék, menta zöld, citromsárga, melyekhez fehér ing dukál. Kicsiny hazánkban trend a klasszikus fekete, fehér, szén, szürke árnyalatai, de tört fehér ruhás menyasszonyok mellett jól mutat a kávé, bézs, barna szín. Mindenképpen illenie kell az ara ruhájához.

Klasszikus darabok Lazább színekben

Színes vőlegények


2014-ben jelen vannak a fényes árnyalatok, selyem díszítések melyek még elegánsabbá teszik a viselőt. Nagyon kedveltek a különböző minták a mellényen, ingen, de vigyázni kell ezek kombinálásával, ezt mindenképpen bízzuk szakemberre. A vőlegény inge általában fehér, kivéve ha a menyasszony nem ezt a színt viseli., ilyenkor megjelennek a pasztell színek.

2014 vőlegényei


Ha egyedivé szeretnénk varázsolni ruhánkat, akkor ezt megtehetjük különleges mandzsettagombokkal, melyeket díszíthetünk egy szép családi fényképpel, idézettel is.

Ha menyasszonyunk valamelyik kiegészítője kirívó színű, nyugodtan viselhetik ezt a vőlegények is akár nyakkendőjükön, de merészebbek a mellényük árnyalataként is.


Személyes mandzsetták


Fontos kiegészítő ruházat a mellény, mely lehet egyszerű sima anyagú vagy mintás. Színekben hódít az átlagostól eltérő, de ugyanakkor jelen lesz a fehér selyem is. Az alsó gombját, nem szokás begombolni.

A nyakkendő a rövidebb típusú francia, melyet nem kell megkötni, mert már így készítik elő a férfiaknak., és mellénnyel hordandó. A szmokinghoz csokornyakkendő illik, de ezt a fajtát más öltözethez is használják. Színben és ha van, akkor mintában is illeszkedjen az egész öltözethez. Anyaga jellemzően selyem, kasmír, gyapjú. Hódítanak a színes darabok minden fajtájában egyaránt.


Nyakkendők 2014-ben


Még mindig hódít a díszzsebkendő, mely viselése során jó ha betartunk néhány szabályt, mint például, hogy a díszzsebkendő színe ne legyen kihívó, főleg ha a zakó feltűnő színű, ha szmokingot vagy elegáns öltönyt viselünk, akkor csakis fehér színű legyen, mind az anyaga, mind a mintája illeszkedjen öltözetünkhöz. Ha virág kitűzőt szeretnénk viselni, az kötelezően illeszkedjen a menyasszony csokrához, jellemzően azokból a virágokból álljon. Hasznos ha egy biztostűvel odaerősítjük, nehogy elcsússzon.

Gyönyörű díszzsebkendők

Bohókás díszek a vőlegényen

Meghökkentő, de trend lesz 2014-ben is a menyasszonyok színes cipői mellett a vőlegények ugyancsak színes zoknijai, mely lazább, nyári esküvőkön lesz jellemző.

Színes zoknik


A cipő 2014-ben is a kényelmet képviseli. Legyen az bőr, de jövőre tavaszi-nyári esküvőkön számos fajta vászoncipővel is találkozhatunk, lényege az elegancia, a tartósság és a jó hordhatóság. Színekben a klasszikus fekete, fehér, barna árnyalatok mellett itt is megjelennek a színes darabok.

A vőlegény cipői


Ahogyan azt láthattuk a vőlegény öltözetei is igen széles skálán mozognak. A korábbi évekhez képest lazultak a viseletek, de nagyon fontos, hogy a menyasszony ruhájához passzoljon. Ha a leendő feleségünk habos-babos királynőnek öltözik, akkor nekünk is kötelező elegáns, egyszerű, klasszikus darabot választanunk. Nincs mese, itt is a nők döntenek, de azért mindenki vegye figyelembe, hogy a ruha hordható, kényelmes legyen és tükrözze a vőlegény örömét is, hiszen ez az ő napja is!

Teljes összhangban