Tökéletes leánybúcsú

Az esküvő szervezésének egyik fontos lépése a leánybúcsú előkészítése, mely nem pár feladata, hanem a menyasszony nőnemű barátai, rokonai rendezik az ő számára.

A leánybúcsú nagyon sok nemzetiség esküvői előkészületeinek részévé vált, így van ez nálunk, magyaroknál is. Ahhoz, hogy tökéletes eseményt szervezzünk, jól kell ismernünk a menyasszonyt. Tisztában kell lennünk azzal, hogy mi az amit ő szeretne, az ő értékrendje még elbír és nem lesznek belőle konfliktusok. Fiatal, bohókás, szabadelvű menyasszonyok számára minden megengedett, de egy idősebb, komolyabb ara már nem biztos, hogy ugyanerre vágyik.

Leánybúcsú

Amikor belekezdünk a szervezésbe, először is a helyszínt és az időpontot kell kiválasztanunk. Ez lehet ez étterem, pub, de elkezdhetjük hotelben, wellness keretében vagy akár a család házában is, attól függően, hogy a folytatást hogyan képzeljük. Rendezhettünk családias jellegű, házibulit, de elég elterjedtek a szórakozóhelyek is, amely megközelítése közben kell a menyasszonynak adott feladatot elvégeznie. Az időpont az esküvő előtt egy vagy két héttel a legideálisabb. A finanszírozást a résztvevőknek kell vállalni, ezért előre tisztázzuk, hogy mennyit tudnak rá áldozni, mi az amiből gazdálkodhatunk.
 

Leánybúcsú kellékei


Gyakran találkozhatunk egyenruhába bújt lánycsapatokkal. Ez lehet póló, a menyasszonyon szalag valamilyen felirattal, kitűző, fején fátyol, jelezve, hogy ő lesz az aki elkelt. Saját magunk is megtervezhetjük ezeket, így még személyesebbé tehetjük az eseményt, például egy nagyon csúnya férfi képét a pólóra nyomtathatjuk és a vőlegény nevét aláírva igazán vicces hatást kelt. Külön gumi férfit bilincselhetünk az ara kezéhez, hiszen nemsokára összeköti életét egy másikkal.
 

Egyenruhában
 

Az esemény programját is meg kell terveznünk. A meghívottakkal egyeztetni kell az időpontot, kinek mi a feladata, mit kell beszereznie, stb., de az ara semmit nem tudhat ezekről, természetesen az időponton kívül. Merész menyasszonyoknak kitalálhatunk különböző játékokat, ilyenek például amit az utcán kell megoldani:

Hajadon fejjel utolsó:

  • simítás egy férfi testrészén

  • flört egy ismeretlen férfival

  • puszi egy ismeretlen férfitól

  • tánc mások előtt

  • idegen férfiak telefonszámának megszerzése

  • cukorka nyaklánc viselése, ezt férfiaknak kell elfogyasztania a menyasszony nyakáról

  • a vőlegénye nevével egyező férfi felhívása és különböző párbeszédek folytatása
     

A házasságra való rátermettség vizsgálata:

  • idegen embereket leszólítva kedvenc ételeik receptjét kell elmondani

  • idegen gyerek kedvenc meséit kell elmesélni

  • harisnyakötő felvétele zenére, melyet a járókelők értékelnek
     

Feladatok közben
 

Finomabb stílust előnyben részesítő menyasszonyoknak visszafogottabb lánybúcsút szervezzünk. Az, hogy visszafogottabb, még nem jelenti, hogy unalmas. Elővehetjük a klasszikus társasjátékokat(activity, scrable), karaoke-t. Itt is feldobhatjuk néhány vicces játékkal is, mint például:

  • fűszerek felismerése szaglás alapján

  • tárgyak felismerése tapintás alapján(természetesen a házassághoz kapcsolódó dolgok)

  • ételek felismerése kóstolás után

  • gombvarrás időre

  • vasalás időre
     

Nagyon kedveltek a szituációs játékok is, melyek igazán feldobják a hangulatot:

  • különböző helyzetek kimagyarázása(megadhatunk kötelezően használandó szavakat)

  • részeg férj „ellátása”
     

Feltehetünk különböző kvíz kérdéseket, melyek a vőlegénnyel és az eddigi életükkel kapcsolatosak. Megadott időn kívüli vagy rossz válasz esetén innia kell a menyasszonynak egy büntető italt. A lánybúcsún jellemzően többen vesznek részt és valószínűleg alkoholt fogyasztanak, ezért meg kell szerveznünk a vendégek szállítását is. Nagyon kedveltek a limuzinok, kisbuszok, nosztalgia villamosok, de nyáron akár hintót is bérelhetünk.
 

Leánybúcsú járművei
 

Egyre divatosabb hazánkban is a „pánik szoba” nevű hely, mely egy tömör beton és acélajtók mögé zárt szoba, ahol közösen kell megtalálni a kiutat adott idő alatt. Kódokon, számzárakon, rejtvényeken, fejtörőkön, ördöglakatokon keresztül visz az út kifelé. A magas adrenalin szintet itt az idő rohamos csökkenése, ezzel együtt a rejtvények és rejtélyek szükséges megoldása váltja ki. Gyenge idegzetűeknek nem kell tartaniuk hirtelen, váratlan ijesztgetésektől, de kérésre ilyen jellegű labirintust is találhatunk. Szervezhetünk valamilyen oktatást is a nap folyamán, például főzőiskola vagy a rúdtánc elsajátítása.

Szinte kötelező ajándékot is adni a leendő feleségnek. Ne gondoljunk nagy dolgokra, inkább a humor és a praktikusság legyen a mérvadó. Elengedhetetlen ajándék a kék harisnyakötő, de ezt fokozhatjuk ehető fehérneműkkel. Speciális üzletekben tengernyi ötletet találhatunk. Konyhába illő dolgok is jó szolgálatot tehetnek, például otthonka, sodrófa, egyedi receptkönyv, melybe az ételt házhoz szállító cégek szórólapjait is beragaszthatjuk. Az ajándékok sorából nem maradhat ki a szexuális témájú édesség, torta, szívószál, pohár, stb.
 

Ajándékötletek
 

A buli végén, ha még van olyan, aki ezt fel tudja vállalni, akkor átadja az oklevelet, mely bizonyítja, hogy a menyasszony kiállta a próbákat és készen áll a házasságra. Ezután elmondja a jóasszony fogadalmát, melyet tetszőlegesen fogalmazhatunk meg, íme egy példa:

"Én, XY,
ezennel megígérem előttetek,
hogy mostantól jó háziasszony leszek!
Az Uramat megbecsülöm,
a pasikat elkerülöm.

A fodrásznál, barátnőnél, boltban, utcán, tereken nem sokat időzöm,
mindennap hazasietek és a vacsiját főzöm.
Kedvenc ételét még a legfárasztóbb napomon,
akár éjjel is, de elkészítem, szépen tálalom.

Anyukáját naponta egyszer dicsőítem,
hogy övé a legfinomabb töltött káposzta.
Barátait családtagként fogadom,
ételükről és sörükről is gondoskodom.

Esténként szeretgetem, cirógatom,
fejfájásra nem panaszkodom!
De ha véletlen csak egyszer is csajozni mer,
a baját sodrófával látom el!!!"

 

Leánybúcsú képei
 

Természetesen ez a nap az elengedésről, búcsúzásról szól de azért vigyázzunk rá, hogy nők vagyunk és nem kell teljesen kifordulnunk önmagunkból, vagy ahogy nagymamám mondaná, ne veszítsük el tartásunkat semmilyen helyzetben sem!

Képek forrása: www.pinterest.com