Nászéjszaka régen és most

Még régen a nászéjszaka a tűzkeresztségen való átesésről szólt, napjainkra már sokat változott. De mit csinál most a Pár, amíg a násznép mulat? Milyen hagyományok, szokások érvényesek erre a pár órára? Fellibbentjük a tüll alsó szoknyát a titokról!

Sok-sok évvel ezelőtt a Pár csak az esküvő után tudott jobban összeismerkedni, hiszen szüleik szervezték meg a házasságot és a lagzit is. Az erotikát ekkoriban bűnös dolognak tartották, szigorúan tilos volt mindenféle testi élvezet gyakorlása a Nagy Nap előtt, kizárólag tiszta szeretettel fordulhattak egymáshoz.

Az esküvői ceremónia után- minden közösségben máshogy- bevezetik a menyasszonyt a nászágyba, vannak területek, ahol ezt megelőzi az úgynevezett kontyolás: az ifjú feleség eddigi leányos hajviseletét szoros, asszonyi kontyba fonják, a hűség jelképeként. A nászéjszaka az ifjú házasok eggyé válását, és a majdani gyermekáldás kezdetét jelentette. Ennek érdekében, néhány népcsoportnál szokás volt egy ellenőrző személy ,,bevetése", akinek az volt a feladat, hogy ellenőrizze, hogy a pár valóban szeretkezett-e az első éjszakán.

Miután a menyasszonyi tisztaságot és ártatlanságot képviselő hófehér ruha lekerült, az ifjú ara immár asszonyként vörös ruhában tér vissza az ünneplők közé. Ez a menyecskeruha, mely jelképezi, hogy a menyasszony immár nem szűz. Manapság hatalmas figyelmet fordítanak erre az öltözékre is a hölgyek, régen pedig hagyományos ruhában, esetleg népviseltben voltak a menyecskék.

Napjainkban, mivel -a legtöbb kultúrában- a menyasszony szüzességének nincs már akkora jelentősége, máshogy zajlik a nászéjszaka. Az Egyesült Államokban például a párok nagy százaléka nem vesz részt az esküvő utáni fogadáson, mert szinte azonnal nászútra indulnak. Igazuk is van, hiszen felvetődik a kérdés, hogy egy zsúfolt és idegeskedéssel megelőzött hetet lezáró esküvő után kinek van energiája a hálószobában is a maximumot nyújtani… a megivott pezsgő vagy egyéb alkoholos italok hatásairól nem is beszélve.

A legtöbb ifjú feleség már gyakorlottan a nászútra tervezi a nagy meglepetéseket, már ami az erotikát illeti. Jöhetnek a különleges fehér neműk, programok és játékok, amik mind izgalmassá tehetik az első házastársként együtt töltött het(ek)et. Hallottatok már például a menyasszonyi testfestésről? Érdemes utána nézni, igazán izgalma kiegészítője lehet a nászéjszakának!

A galéria képei között menyasszonyi testfestés inspirációkat találsz!

De persze, sehol sincs az megírva, hogy nem vonulhattok el a násznép elől néhány szenvedélyes, túlfűtött percre vagy órácskára. Sokan tartják esküvőjüket szállodában, és gyakran a szolgáltatók lepik meg az Ifjú Házaspárt egy lakosztállyal, szobával, ahol elbújhattok, ha úgy hozza kedvetek. Persze mindenki másképp csinálja, így nem érdemes azon stresszelni, hogy ki mit vár el, mert az tönkreteheti a Nagy Napot.

A galéria képei között csodaszép harisnyakötőket találsz!

Egy jó fehérnemű persze mindenképpen elkél, és ,,valami kék" is szükséges, tehát bátran válassz kék harisnyakötőt vagy harisnyatartót. Jöhet a csipke, a tüll, minden, ami szexi, különleges vagy merész. Az újdonsült férj biztos majd kibújik a bőréből örömében látván az új szerkód... de ha a bőréből nem is, az öltönyből biztosan.