Tánc az esküvőn

Kevés olyan méltatlanul rettegett része van az esküvőknek, mint a tánc. Szeretném rögtön az elején leszögezni, ez a leglazább része az egész ünnepnek.

A legfontosabb, tudatosítani - különösen a stresszre hajlamos párokkal -, hogy ez korántsem megfelelési vizsga, inkább afféle hangulatfokozás, ˇ"mozgásterápia", egy nagyon hosszú elfoglaltság felfrissítésére. A tánc pontosan azt a részét képezi az esküvőnek, amikor egy kicsit mindenki főszereplő lehet.

Persze minimális forgatókönyvet itt is fel lehet állítani. A táncot értelemszerűen a pár nyitja meg, de ez – hacsak nem erre külön ki nem tér a programfüzet – nem jelenti konzekvensen azt, hogy egyedül is kell táncolniuk. Nem kell szégyenlősködni, senki nem született versenytáncosnak, gondoljanak csak az arára, akinek a ruhája olyan környezetet teremt, amelyhez képest egy aknamező is megfelelőbb körülményt jelentene. Sokszor lehet látni, hogy a vőlegény zavarában szinte egy helyben forog, mintha nem is lépne. Ez egy olyan helyzetben, ahol csak tekintetek tucatjainak tüzében találja magát a pár még feltűnőbb, míg ellenben kis áldozat révén a nyomott hangulatú helyzet könnyedén feloldható.


Előfordulhat vőlegénytánc is, ami igen szórakoztató tekintve, hogy ez leginkább a vőlegény feloldódását segíti elő. Ezt akár a vőlegény barátai, tanúja, sőt az örömapa is megtámogathatja részvételével. Ezek hangulata többnyire a humorra épül. Egy jól megszerkesztett vőlegénytánc ismérve, hogy a vendégek ovációval fogadják. Példának egy speciális esetet vázolok fel, ahol a vőlegény és férfitársai egy látványos koreográfia keretében öltöztek át a Miami Vice világát idéző lazább ruházatba.

Bizonyos tematikájú (például görög) esküvőknél körtánc is van, mely bár nagyobb szabású, éppen mérete miatt egyszerűbb és könnyebb lépésekre épül. A Sirtaki nevű táncnak nincsenek szigorúan meghatározott lépései.




A legfontosabb az, hogy a násznép és a pár ne csupán nézői hanem résztvevői legyenek az esküvőnek. Ha picit fél is a táncparkettre lépni, ezt az érzést pedig csak úgy lehet legyőzni, ha példával járunk elől. Ez a közeli rokonság feladata.

Természetesen nem csak egy bizonyos időben van lehetőség táncra. A zenészek, a dj arra kaptak megbízást, hogy olyan repertoárt biztosítsanak, ami az egész lakodalom alatt biztosít lehetőséget a táncolni vágyóknak.



A tánc nemek megválasztása izgalmas feladat. Leggyakoribb szinte a majd hogy nem standard jellegű a bécsi vagy angol keringő. Lassú, könnyen tanulható, ritmusos, mint egy nyitány úgy illeszthető be egy esküvői programtervbe főleg, ha csak gyertyafény pislákol a teremben, kellőképpen romantikus is. Kombinálható többek között apa lánya tánccal és szülői keresztbe felkérésekkel is. Hagyományosan éjfélkor a menyasszonytánc ideje jön el, amikor is mindenki táncolni akar a menyasszonnyal pénz fejében vagy nélküle.






Viszont érdemes néhány szót ejteni a nyugati szokásokról, amik elegánsabb esküvőkön igen csak népszerűek már itthon is. Ez az úgy nevezett második tánc, amikor is egy könnyed koreugráfiát mutathat be a pár. Ez lehet latinszerű vagy laza bolondos is, a lényeg az egyediség és a kreativitás. Ismerd meg a különböző táncfajtákat a linkre kattiintva.

Kivált kép izgalmas egy kisebb színdarabbal tarkított második tánc, garantáltan megalapozhatja a hangulatot és egyúttal az őrületes partit is beindíthatja, amit az esküvői lakodalom magában rejthet.

Tánc az esküvőn:



Még egy fontos kitételre felhívnám a figyelmet, az pedig a hagyomány tisztelet. Bizony ahány ház annyi szokás és annyi kultúra amennyi nemzet, így van ez a tánc esetében is. Gazdagíthatjuk a repertoárt saját vagy párunk vallásához és kultúrájához kapcsolódó táncokkal. Népszerűnek mondható a zsidó eredetű Hóra, de izgalmas lehet egy indiai, vagy egyiptomi Zaffa is, vagy hogy említést tegyek magyar hagyományainkra egy felvidéki tánc is izgalmas színfolt, lehet egy vegyes vagy felvidéki eredetű páros esetében.