Disney esküvők

A legtöbb menyasszony (és szalagavatóra készülő tinilány) álma, hogy esküvője napján tündököljön, külseje kifogástalan legyen, és az összes figyelem rá és párjára irányuljon. Ennek a kellékei például a hosszú, sok esetben abroncsos ruhaköltemény, kesztyű, smink, fodrászolt frizura minden, ami kell ahhoz, hogy tökéletes hercegnőkké váljunk

Van, akinek ez csak kiindulási pont – tehát hivatalosan nem akar úgy kinézni, de a lelke mélyén mégis -, és van, aki az egész esküvőjének a tematikáját, díszletét, öltözékét szervezi a - jelen esetben Disney - mesék köré, életre keltve a figurákat, a környezetet és a történetet.

Még a készülődés is a mese szerint zajlik

Jamie és Christopher Chandler 2011 őszén kötötték össze az életüket. Azóta a világhálót széltében-hosszában bejárták az esküvőjük képei, hol megdöbbenést, hol vidámságot, hol megrökönyödést, hol nosztalgikus érzéseket váltva ki az emberekből. Ez már önmagában is azt sugallja, hogy egy nem mindennapi esküvő lehetett.

Menyasszony és a koszorúslányok

Vőlegény és a vőfélyek

Az O’Fallon, Missouri-ban élő fiatal pár mindkét tagja él-hal a Disney mesékért, hiszen mindkettejük gyerekkorának meghatározó részei voltak. Felnőtt korukra sem változott sok minden: mai napig is minél gyakrabban próbálnak meg eljutni a Disneyworld-be, ahol embernagyságban tárul eléjük a mesevilág. Az egyik ilyen látogatásnál azonban a férfi egyszer csak letérdelt, és egy üvegcipellőbe rejtett jegygyűrűvel megkérte kedvese kezét! Így nem is csoda, hogy eredetileg Mickey egér birodalmába tervezték az esküvőjüket is. Sajnos azonban rá kellett jönniük, hogy nem engedhetik meg maguknak az álomesküvőt ott, ahol az álmok készülnek, így tehát úgy döntöttek, hogy inkább elhozzák saját otthonukba a meséket. Ennek eredményeképpen született egy tetőtől talpig Disney esküvő.

Triton és Ariel

A menyasszony Arielnek, a vőlegény, pedig Erik hercegnek öltözött be a Kis hableány c. meséből. A koszorúslányok is egy-egy Disney hercegnő bőrébe bújtak, a férfiak a mesebeli gonosztevők szerepét öltötték magukra, ráadásul a menyasszony édesapja is beöltözött Triton királynak! A jegyeseket egy közeli barát adta össze, aki Mickey egér gúnyában vezette le a szertartást. Az esküvő dekorációja is csurig volt töltve disney-beli elemekkel, így például az esküvői fogadás asztalai is, amiknek mindegyike egy-egy Disney mese témájában díszelgett. A pár ráadásul még a hagyományos nászindulót is leváltotta, így a menyasszony a Kis Hableány c. meséből a „Ringat a víz” című számra vonult be a templomba. A menyegző után az ifjú házasok első csókja a „Csókra vár” című dalra csattant el – bár feltételezem, ezúttal nem egy rák énekelt.

Mickey egér tartja az esküvőt

Ezen a hihetetlenül ötletes esküvőn felbuzdulva utánajártunk, hogy tulajdonképpen mi is szükséges egy vérbeli Disney esküvő megszervezéséhez. A fent említett történetben a kellékeket, a jelmezeket és körülbelül mindent maga a jegyespár alkotott a költségek minimalizálása érdekében.

Herkules témájú asztal

A szervezést azzal érdemes kezdeni, hogy kiválasztjuk a kedvenc mesét, és a főszereplők jelmezét összekombináljuk az esküvő hagyományos elemeivel. Aztán el kell döntenünk, hogy mennyire akarjuk arra az egy konkrét történetre építeni az esküvőt, milyen arányban legyen a kiválasztott Disney mese a többivel, és hogy milyen elemekben jelenjen meg. Mindazonáltal, ha Disney esküvőben gondolkodunk, akkor ügyelnünk kell arra, hogy minden, még a legutolsó elem is magán hordja a mesék jegyeit. Gondolunk itt az asztalközépdíszekre, virágcsokrokra (Jamie és Christopher esküvőjén az aktuális hercegnőnek öltözött koszorúslánynak a történethez illő csokra volt, például Hófehérke virágai között felbukkant egy-egy alma), járműre (tökhintó, pegazus?), terem dekorációjára, jelmezekre, hajdíszekre és frizuraformákra, zenére, sőt, akár az ételekre is! Ha például Hófehérkének öltözünk, bele lehet kalkulálni a menübe valamilyen almás édességet, ha Arielnek, akkor lehet a tengeri ételekre tenni a hangsúlyt, és Aliznál is bátran lehet játszani az ételek méreteivel, vagy „Egyél meg” feliratú süteményeket és „Igyál meg” koktélokat kínálni a vendégeknek.

Egy Arielből vett elem

Érdemes még a helyszínt is úgy megválasztani, hogy összhangban legyen az esküvő tematikájával, hangulatával. Ez utóbbi esetben tökéletes lehet egy szabadtéri helyszín - például vízpatron, erdőben – vagy egy beltéri kastélydíszlet is szépen illeszkedik a Disney mesék végén levő báli jelenetekhez. Természetesen, ha belefér az esküvői költségvetésünkbe, akkor a legideálisabb helyszín a párizsi Disneyland vagy a floridai Disneyworld.

Esmeralda és Jasmine

Az egyik legfontosabb kérdés az ara ruhája illetve öltözéke. Viseljünk egy általunk kiválasztott ruhát, és a többi kiegészítővel próbáljunk meg hasonlítani a választott szereplőre? Szerencsére a menyasszonyokat különböző tervezők is segítik abban, hogy esküvőjük napján tényleges hercegnőkké váljanak. Ruhakollekciójukban egységesen vegyítik a hagyományos menyasszonyi ruhát Ariel, Belle, Csipkerózsika és egyéb Disney főhősnők ikonikus ruhájával. Az eredmény, pedig szemmel láthatóan nem mindennapi.

Belle

Hamupipőke

Ariel

Csipkerózsika

Megara

Hófehérke