Meseszép esküvők amerikai stílusban

Esküvői szokások az Amerikai Egyesült Államokban

Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás - tengeren is túl, valahol a mesékbe illő, káprázatos és gazdag Amerikában, ahol pálmafákkal teli csodaszépen csillogó homokpartok ejtik ámulatba az odalátogatót. Itt szinte mindig szikrázóan süt a nap és tündöklően kék az ég. Talán a legemlékezetesebb és legkáprázatosabb lenne az esküvőnk, amire oly régóta vágyunk. És mert hinni szeretnénk álmainkban és képzeletünkben, összeállítottunk egy cikket seg

Amit szinte mindenki jól gondol az amerikai menyegzőkkel kapcsolatban, hogy az esküvő napja az egyik legnagyobb és legdíszesebb eseménynek számít az ott élő emberek életében is. Az ifjú párok rengeteg időt, energiát és pénzt fektetnek a Nagy Nap előkészületeibe, hogy a lehető legámulatba ejtőbb pompát tudják biztosítani meghívottaik részére. És hogy romantikus mesém a legelejéről kezdjem, történetünkben most visszarepülünk egészen a lánykérés csodálatos pillanatáig.

lánykérés

 

Az amerikaiak mentalitásukból adódóan nagyon fontosnak tartják a lánykérést. Ezért igyekeznek minél emlékezetesebbé tenni az amúgy is különleges varázsú eseményt. A hagyományos, régi módi, fél térdre ereszkedés meghitt pillanatában hisznek. Szeretik a nagyzolást, pazarlást és a nyilvánosságot. A magamutogatás szépségéért és izgalmáért, akár a legzsúfoltabb helyen és legextrémebb időben képesek előállni a nagy kérdéssel. Mint például kosárlabda meccsen, baseballmeccsen, az Empire State Building-ben (New York), a Bellagio Fountains-nál (Las Vegas), vagy a Niagara Falls-nál (New York).

Az esküvői előkészületek a boldogító igen kimondását követően családlátogatással kezdődnek. A két família ekkor értesül a fiatalok elhatározásáról.

Ha Te is vágysz nagyszabású, romantikus amerikai típusú esküvőre nézd meg az Amerikai stílusú fényűző esküvő című sorozatot, itt a linkre kattintva!

Amerikában ugyancsak nagy hagyománya van az eljegyzési partiknak, ahol általában több barát vesz részt, mint magán az esküvőn. Mivel költségtakarékosabbak és kevésbé formálisak. A menü olcsón elkészíthető, nagyon mutatós apró falatkákból és koktélokból áll.

Az immár mennyasszonnyá vált lány férjhezmenetelét külön lány parti keretében ünnepli. Legtöbbször ezek az esték az ajándékok megnézéséről, egy kis női csacsogásról és kávé iszogatásáról szólnak. Előfordul azonban, hogy néhány szórakoztatóbb és viccessebb játékot is játszanak. Ezalatt a vőlegény legénybúcsún vesz részt barátai társaságában. Ők azonban az esetek többségében bárban mulatják az estét. Ezek maradnak azok az örök hagyományok, amik az idő elteltével sem fognak feledésbe merülni.

 

Esküvői asztal

 

Az amerikaiak nagy kedvence az esküvői meghívók mellé csatolt válaszlap küldése. Ami egyfelől egy nagyon kedves gesztus az ifjú pártól, másfelől pedig lehetőséget ad a vendégeknek ily módon visszajelezni, hogy részt tudnak-e venni a nagy eseményen. A meghívókat az esküvő előtt körülbelül 4-6 héttel postázzák ki.

Sok pár követi és szigorúan betartja az úgynevezett próba vacsora estéjét is. Amit az esküvői ceremónia főpróbáját követően, a Nagy Nap előtti este tartanak meg. Elsősorban a távolról érkező vendégek tiszteletére rendezik. Azonban számos, a párhoz közel álló barát is szerepel a vendégek listáján. A vacsora költségeit a régi hagyományoknak megfelelően a vőlegény szülei állják. Azonban előfordul mai modern világunkban, hogy a mennyasszony családja vállalja magára ezt a nemes szerepet.

Nyugodtan kijelenthető, hogy az Egyesült Államokra a vallásos esküvői szertartások a jellemzőek. Ez akkor is igaz, ha a pár és családja nem szigorúan vallásosak. Mindenesetben rossz előjelnek tekintik és óvakodnak attól, nehogy a vőlegény meglássa az arát esküvői ruhájában a várva várt nap előtt. Vallásos esküvőknél a ceremóniát a hithez kapcsolódó vezető irányítja – például egy katolikus esküvőt a pap. A szertartás végénél pedig megkérdi, hogy van-e valakinek kifogása a pár hivatalos házassága ellen.

szertartás

 

templomi ceremónia

 

Sok templomi esküvőről kifele menet a pár rizs- és búzafürdőben részesül, ami a termékenységet szimbolizálja. A szentély elhagyását követően pedig az éjszakába nyúló móka és kacagás veszi kezdetét vacsora és tánc kíséretében.

Tükröm, tükröm mond meg nékem, ki a legszebb e vidéken? És kinek a legdíszesebb az esküvője? No meg kinek a legszebb a mennyasszonyi ruhája? Mert mesénk szebbnél szebb hősnői a legkáprázatosabb esküvő címért versenyeznek. Ugyanis minden menyegzőt a színek, a ruha és a dekoráció dobja fel, teszi egy kicsit mássá a többitől.

A menyasszonyok általában egy színt jelölnek meg fő színnek. A tradíció szerint ebből a színből készül később a nyoszolyólányok ruhája. Igyekeznek olyan színt választani, ami a legjobban tükrözi személyiségüket. Majd a díszítésben és a virágoknál ennek a színnek a különböző árnyalatai jelennek meg. Amennyiben mégis két szín mellett döntenek, fontos, hogy a színek kiegészítsék egymást. A klasszikus fekete-fehér esküvők továbbra is divatban vannak. Ebben az esetben lehetőség adódik egy színesebb, mondjuk egy rózsaszínesebb vagy pirosasabb dekorációra. A rózsaszín az egyik legkedveltebb szín tavaszi és nyári menyegzőknél. A piros inkább őszi és téli esküvőknél biztosít kitűnő hátteret.

Esküvői ruhák terén az amerikaiak extravagánsak. Sokszor előfordul, hogy a mennyasszony a ruha színével próbál kitűnni. Az erőteljes pirostól kezdve, a király kéken és a méregzöldön keresztül, egészen a feketéig minden szín szóbajöhet. Az ara a fekete ruháját a ruha elegánsságának köszönhetően a Nagy Napot követően más eseményeken is nyugodtan viselheti.

Bárhol is legyen a helyszín a varázsát a sátras esküvő adja meg. Ez az egyik leghangulatosabb és leglátványosabb módja a Nagy Nap megünneplésének. Az egyben elegáns hátteret biztosító sátor nagy előnye, hogy rugalmasan alakítható és változtatható. Létszámtól függetlenül bármekkora méretű esküvőt képes kiszolgálni. Dekorációja az egészen egyszerűtől a lélegzetelállítóan pazarig egyaránt lehetséges.

 


tóparti esküvő

 

pompa az esküvőn

 

Perdülve, fordulva egész éjszakát áttáncolva mulat a násznép a fiatal párral együtt. Mivel a hangsúly magán a táncon és mulatságon van, ezért az asztali vacsora idejét minimálisra csökkentik. Az ajándékozás ugyancsak fontos momentum az este folyamán, hiszen a fiatal pár jövőjének pilléreit adják.

 

lánykérés és esküvő

 

Csipkerózsika ébredj! Kiálthatnánk mesénk végén. De ez esetben az álom megvalósítható és Amerikába sem kell menni hozzá. Bár az is tény, hogy az igazi amerikai hangulatot, csak az ottani környezet tudja megteremteni. Azonban egy kis segítséggel itthon is varázslatosan megvalósítható.