Modern esküvő Gatsby módra

Megmagyarázhatatlanul a Gatsby időszak, azaz 1920-as évek rabja lettem.Mivelhogy az egyik pillanatról a másikra szerettem bele az akkori időre jellemző lezser és egyszerű szabásvonalú, színekben vadító és szexis ruhákba; a romantikusan csábító hajpántokba; az őrülten ritmusos zenébe; a pörgős, fárasztóan élvezetes táncokba és az összes többibe, ami még ezt a periódust jellemezte.

Éppen ezért nagy ámulattal és csodálattal lapozom végig mind azokat a kedves, különleges és tarka, esküvős ötletekkel teli oldalakat, amelyek a mai modern menyegzők kiegészítéséül egy sajátságos, a 20-as évek hangulatát visszaadó, klasszikus stílust adnak.

Esküvői hangulat az 1920-as években

Úgy néhény héttel ezelőtt történhetett, mikor egy nagyon kedves, távoli barátnőm megkeresett egy nem mindennapi kéréssel. Hogy kedvesével már évek óta jegyben járnak, nyilt titok volt mindenki számára, de valahogy korántsem gondoltam, hogy máris és ráadásul ilyen közelire tűzik ki életük régóta várt Nagy Napját. Hiába tagadnám, megjelenése váratlanul ért, azonban különös elképzelésével és óhajával mégis feletébb felkeltette érdeklődésem.

Tudniillik barátnőm, aki ausztrál származású, él-hal az 1920-as évek stílusáért. Tehát megkért engem látván, én a különös esküvői dekorációk rabja lettem, hogy segítsek neki összeállítani egy ízig-vérig a 20-as évek hangulatát visszatükröző lagzit az összes ehhez szükséges kellék, dekoráció beszerzésével együtt. Kérése bármily furcsa is volt először, valahogy mégsem lepett meg teljesen engem. Rá gondolva mindig is egy charleston táncot járó, cloche kalapot és bizsu gyöngysorokat viselő, lazán a csipőn megkötött, smaragdzöld matt selyem anyagból készült ruhájú, erős pirossal festett ajkú és rövid bubi frizurájú hölgy jutott az eszembe.

Így a lehető legnagyobb örömmel álltam neki és mélyültem bele a nők egyenjogúságát hangoztató, lármás partiktól zengő, vidám és áttörést hozó, Coco Chanel feltünő ruháitól díszes 1920-as évek megismerésének, felfedezésének. Később már csak azon kaptam magam, hogy mennyire jól tudok én is azonosulni az akkori korral, szokásokkal, életstílussal. Mondhatni tehát, hogy azok a híres 20-as évek engem is őszinte rajongójukká tettek.

Az 1920-as évek

Az 1920-as évek elsöprő változást vittek az emberek, leginkább a nők életébe. Akkoriban a hölgyek szinte már odáig merészkedtek, hogy bokájukat kezdték mutagatni a rövid, bátor és könnyed ruháik viselésével. Majd lassan megváltoztatták sminkelési szokásaikat is, amit én szintén előszerettel javasoltam kedvenc barátnőmnek, Cathynek, hogy az esküvőjén mindenképpen kövessen. Ha valóban meg szeretne felelni az akkori idők szépítkezési szokásainak, a világosabb tónusú alapozok és púderek használata mellett kell döntenie, hiszen abban az időben a halvány, sápadt arcszín volt a divat. Ezenfelül a nők vonalas szemöldököt rajzoltak maguknak, hivalkodó, néha már – már közönségesnek mondható szemhéjszíneket használtak, erőteljesen kihúzták a szempillájukat, a szájukat, ami pici volt, pedig pirosra rúzsozták. Tehát az én Cathymnek is pont ugyanezt a szépség divatot kell követnie közeli lagziján.

Gatsby stílusú smink

A kor egy másik nagyon fontos részletére hívtam még fel Cathy figyelmét, ami pedig a 20-as évek hölgyeinek hajviselete. Akkoriban ugyanis egyértelműen a rövid haj volt a sikkes, ezen belül is a bubi frizura. Az amúgy annyira népszerű fazon a Gatsby időszak meghatározó színésznő-ikonjának, Louis Brooks-nak a nevéhez köthető. Ehhez kapcsolódóan igazán elegáns, ugyanakkor feltűnően érzéki tud lenni a bátrabb menyasszonyok által méltósággal viselt esküvői hajpánt is. Barátnőm esetében egy elegáns, homlokába kötött hajpántot vagy egy csipkéből készült, szorosan a fejtetőjére simuló fátylat tudok elképzelni.

Hajpántok

Az arák ruhája az 1920-as években leginkább mesébeillő volt. Én személy szerint ezekben a ruhákban látom ennek az évtizednek a báját és bűvöletét. Ezek az esküvői viseletek főként a kecses női vonalakat, nőiességet hangsúlyozták ki. Az esküvői ruháknál az alacsony derékvonalat vezették be, ahol a szegélyvonal elöl általában rövidebb, hátul pedig hosszabb volt. Cathym esetében is remekül állnak az elöl mély kivágású ruhák, amik az akkori menyasszonyi dresszeket szintén jellemezték. Ezáltal már a gyöngy, ezüst és platina ékszerek látványosabb viselése ugyancsak lehetővé és elérhetőbbé vált. A ruhák anyagára a selyem vagy szatén volt elsősorban a jellemző, hisz mindkettőre kiválóan lehetett hímezni.

Menyasszonyi ruhák

Gatsby időszakában az esküvők alapszínei az elefántcsontszín, a jádezöld, a nílus zöld, a korall, a türkiz és a halvány rózsaszín voltak. Cathy gyönyörű szemeit leginkább a zöldes és türkiz színek emelik ki, ezért tanácsomat megfogadva a fakó jádezöld színből készített menyasszonyi ruha mellett döntött. Ruháját, ahogy abban az évtizedben annyira népszerű és kirívó esküvői és estéji öltözeteket is, többek között a a hátul szexi, mély kivágás fogja jellemezni, amely hímzésekkel és gyöngyökkel lesz díszítve. Esküvői topánkája egy hegyes orrú, félmagas sarkú félcipő lesz, amely természetesen ugyanabból a fakó jádezöld színből készül majd.

Ahhoz hogy valóban vissza tudják adni esküvőjükben a 20-as évek hangulatát, a lakodalmi dekorációk kiválasztásánal rendkívül kreatívnak és körültekintőnek kell lenniük. Erre talán a legjobb megoldás, ha esküvőjük kültéri színterét egy illegálisan müködő, de mégis elegánsabb vendégkörű “kocsma” helyszínévé varázsolják. Hiszen ugye ebben az időszakban szigorú szesztilalom volt érvényben. Majd pluszként ajánlom még nekik, hogy kisebb táncteret alakítsanak ki, a zenekart pedig a tánctér egyik nem útba eső sarkába ültessék le.

Íme még néhány extra ötlet a helység dekorálásához, amiket Cathy barátnőmnek is előszeretettel javasoltam: kártya játékokknál használt asztalok felöltöztetése sima, egyszerű fehér abrosszal;gyertyás világítás az asztalokon; gyöngyből készült szalvéta gyűrű dekoráció; az alkoholos italok eldobható papírpohárban történő felszolgálása, hogy jobban kiadja annak az évtizednek a hangulatát; titkos jelszó használata a vendégek megérkezésekor, mert enélkül tilos a belépés a ceremóniára; csak fekete, fehér és ezüst színek használata az asztalokon (ha elegánsabb menyegzőt szeretnénk), vagy egyszínű kék, illetve zöld asztali színek sárga virág csokrokkal feldobva, art deco stílusban.

Esküvői inspirációk

A menyasszony mellett nagyon fontos a völegény megjelenése is. Cathy barátnőm leendőbelije szintén egy olyan személyiség, akit igazán a 20-as években tudok elképzelni. Már a kinézete sugallja, árasztja magából az akkori időkhöz való tartozását. Amúgy imádja a zenét. Ő az életben egy igazi dzsessz zenész. Így az ő esetükben a zenekar kérdése ugye egyszerűen, dzsesszesen lesz megoldva. Ahogy maga az esti tánc is. Hisz mindketten nagy charleston táncosok.

Végezetül, de nem utolsó sorban az esküvői menünek és desszertnek is retrónak kell lenni. Ezért bármilyen hihetetlenül is fog elsőre hangozni, de kínai ételeket javasoltam nekik előételként. A 20-as években ugyanis a kínai ételek voltak a legnépszerűbbek. Menyegzői tortájukat pedig mindenképpen rózsával kell majd nekik feldíszíteni kutatásaim szerint (is).