Naeem Khan kollekció 2019

Naeem Khan kollekció 2019

Extrém! Naeem Khan tervezőtől már megszokhattuk a szokatlant, de a 2019-es tavaszi kollekciójában igen túlteljesítette önmagát. Idén a repertoárjának középpontjában a rock sztár menyasszonyok állnak, ezért az extravagáns külső. Éppen emiatt ez a kollekció nem mindenkinek szól, sőt eléggé leszűkítette vásárlói körét az alkotó, ugyanakkor a vagány arák számára egy zseniális összeállítást hozott létre.


Exkluzív videóval készültünk Nektek, melynek létrejötte Martha Stewartnak köszönhető. Ez a kisfilm betekintést enged a divatbemutató előtti készületekbe, miközben ízelítőt ad a kollekcióból.
 

 

A kollekció legmegdöbbentőbb darabjával kezdjük a bemutatást, in medias res-feelinggel indítva, hogy felkészítsünk minden potenciális arát arra, hogy mégis mire számíthat a továbbiakban.
 

Kép forrása: www.vogue.com


Igen! Látjuk lelki szemeink előtt, ahogy a képernyő előtt ültök leesett állal. Hasonló reakcióval fogadtuk mi is ezt a fazont, ám a döbbenetből való felocsúdás után megtaláltuk a báját, melyet nem leszünk restek Veletek is megosztani!

Az első ránézésre melegítőszerű ruhában rejlik némi elegancia, mely főként a mintázatának köszönhető. Ez az indákkal körbefogott virágos minta elég gyakori az esküvői ruhák díszítésében, ugyanis azonfelül, hogy feldobja a klasszikus fehér anyagot, elegáns, előkelő vonallal is rendelkezik. A nadrág lenge anyaga légiességet sugall és garantáltan kényelmes a viselése. A felsőrész kapucnija még lazábbá teszi a koncepciót, s mindezek harmóniája adja a ruha vagányságát, extrém mivoltát.

Kinek ajánljuk?
A szabadidős ruhaszerűsége miatt bárkinek jól állhat, aki el tudja ebben képzelni magát az oltár előtt. Tökéletes lehet egy sportos esküvőre, ugyanakkor azoknak az aráknak is ajánlott, akiknek céljuk a násznép megbotránkoztatása. Garantált a siker! Pláne, ha a sziluetthez társul egy extrém magas sarkú, esetleg egy színes lábbeli.
 

A következő darab kevésbé rugaszkodik el a földtől, de az extrém jelzőt továbbra is tartja. Sok tervező használ színes anyagokat egy-egy ruha kivitelezésénél azért, hogy kitűnjön a többi közül. Így gondolkozott az alkotó urunk is az alábbi ruhacsoda elkészítésekor.
 

Kép forrása: www.vogue.com


Teljes egészében azt sugallja a sziluett, hogy „TÜNDÖKÖLJ, te lány! Tündökölj, hisz ez életed legszebb napja!” Ennél a kollekciónál a szokatlan a természetes, így ezt már ki sem emeljük. Ugyanakkor ez a nem mindennapi darab kiemelkedik a többi közül színével, overall fazonjával, merész dekoltázsával. Mintázata brutál dögös külsőt kölcsönöz az arának, a több színű csíkok csillogása vonzza a tekinteteket. Az igazi party királynős kinézetet a színes, kapucnis tüllköpeny teszi menyasszonyossá – fátyol újragondolva.

Kinek ajánljuk?
A felsőrész kialakításának, a magasan kezdődő nadrágrésznek karcsúsító hatása van, így válik sok menyasszony legjobb barátjává. Az overallfazon miatt sokféle típusú arának jól állhat. Csak az alacsony termetű hölgyeknek érdemes odafigyelni, hogy őket még kisebbnek láttathatja, így nekik előnytelen lehet ez a modell – persze ez nem törvényszerű.
 

A következő két ruhadarab egy fokkal szokványosabb, ugyanis ehhez hasonló sziluetteket már láthattunk más tervező kollekciójában is.
 


Az első ruhacsoda továbbra is egy overall, de kiegészül egy hatalmas fél szoknyával. Különös 2in1-ben tervezés, melyet a vékony fehér öv tart egyben. Áttetsző alapja, melyet gyöngyök ékesítenek vonzóvá teszi mind a ruhát, mind az arát. A rojtok bohémságot és a rock sztárokhoz tartozó őrültséget sugallják. Taft anyagú szoknyája adja meg a sziluettnek a menyasszonyt megidéző érzést. Tökéletes kivitelezés, extravagáns hatás.

Kinek ajánljunk?
Az overallfazon miatt bárki viselhetné, ám a báli ruhákat megidéző szoknyarészből adódóan inkább a molett-, körte- vagy fiús, modell alkatú menyasszonyoknak ajánlott.

A második ruhaköltemény hasonló fél szoknyával rendelkezik, viszont alatta már egy egyenes vonalú sziluett tűnik fel. A 2in1-ben hatást itt is egy vékony fehér öv biztosítja. Az illúziós hatású, rózsákkal díszített ruhaalap szexisséget sugall, miközben kiemeli az ara nőiességét. Mély, V alakú dekoltázsa vonzza a szemeket. Már maga az áttetsző anyag is, de a hosszú ujj még inkább titokzatossá teszi viselőjét. Tüllszoknyája könnyedséget, lágyságot visz a sziluettbe, melynek köszönhetően a menyasszony extrém angyalként jelenhet meg a násznép előtt.

Kinek ajánljuk?
Ha az alapdarab egyenes szabását nézzük, akkor a homokóra- és alma alkatú aráknak ajánlott. Ám a fél szoknyával együtt tekintve már inkább egy A-vonalú ruhakölteményről beszélhetünk, így gyakorlatilag a körte-, fiús- és molett testalkatú hölgyekhez is jól passzolhat.

A kollekció legesküvőibb modelljével zárjuk összeállításunkat.
 

Kép forrása:  www.vogue.com


Tipikus menyasszonyi ruha egy nem mindennapi részlettel kiegészítve. Alapvetően egy A-vonalú, tüllszoknyás ruhacsodát láthatunk, melynek dekoltázsa a kedvelt szív alakot formálja meg. Az alsórész egyszerű és klasszikus, de mint tudjuk a kevés néha több! Pláne ennél a koncepciónál, melynél a felsőrész a hangsúlyosabb. A rafiából készült, gazdag mintázatú derékdísz eleganciát és előkelőséget tükröz, mely igazán feldobja a sziluett miliőjét. A tüll mellrész angyalokra jellemző szelídséget sugall. A ruha csodás összhatása a részletek harmóniájában rejlik.

Kinek ajánljuk?
Irigykedünk minden körte- és modell, fiús alkatú menyasszonyra, hiszen náluk jobban senkihez nem passzol ez a fazon. A molett alkatú arák se csüggedjenek, mert nekik is előnyösen állhat ez a ruhacsoda.
Szerző: Osgyáni Blanka

Ám a kollekció rengeteg szépséget rejt még, többek között rövid fazonokat is. Érdemes megtekinteni őket a galériánkban!


Képek forrása: www.vogue.com

Hozzászólások