Esküvői Biblia - Esküvői Kézikönyv

Egyházi szertartáshoz bejelentkezési tudnivalók

szerző: Menyegzőlap|2014. Augusztus 21., Csütörtök 14:13

A különböző felekezeteknél más és más szokások, feltételek, elvárások vannak, ezek közül néhányat megmutatunk... mivel a polgári esküvőt sok pár szeretné megkoronázni egyházi szertartással fontos, hogy megismerd , hogyan tudsz bejelentkezni az egyházi szertartáshoz...

A templomi esküvő a maga varázsával, örök érvényű hagyományaival és szépségével sok házasulandót vonz. polgári esküvőt sok pár szeretné megkoronázni egyházi szertartással. 

Belépni a templomba, végigvonulni a padok között, orgonaszó kíséretében az oltárhoz sétálni és férj illetve feleségként azokkal a szavakkal távozni, hogy „amit Isten egybekötött, azt ember szét nem választhatja” – ez a csodálatos a templomi esküvőben.
 

Egyházi szertartáshoz bejelentkezési tudnivalók
 

EVANGÉLIKUS ESKETÉS

Az evangélikus szertartás során a házasulandók a tanúkkal együtt bevonulnak a templomba, és az oltár elé állnak, mégpedig úgy, hogy mindig a férfi álljon jobbról. Ezt követi a lelkész prédikációja, majd maga az esketés. Az eskütételhez a menyasszony és a vőlegény az oltárhoz térdel, és jobb kezüket egymásnak nyújtva felváltva mondják el fogadalmaikat. A szertartás a házasság megáldásával ér véget.
 

Egyházi szertartáshoz bejelentkezési tudnivalók
 

Bejelentkezés?

Ha a vőlegény és a menyasszony is evangélikus vallású, bármelyikük lelkészénél bejelenthetik házasságkötési szándékukat, illetve a lakóhelyük szerint illetékes lelkész is felkérhető az esketésre.

Evangélikus szertartás esetén legalább 3 hónappal a tervezett esküvő előtt szükséges bejelentkezni az illetékes templomban. A bejelentkezéshez szükség van a keresztelő templom által kiállított keresztelő levelére illetve a személyi igazolványra. Elviekben az esketés előtt be kell mutatni az anyakönyvvezető előtt kötött házasságot igazoló anyakönyvi kivonatot is, de ma már nem ragaszkodnak feltétlenül ahhoz hogy a polgári esküvő előbb törénjen meg.

Második egyházi esküvő?

Bár az evangélikus egyház is a házasság felbonthatatlanságát vallja, lehetőség van a második házasságkötésre is, mivel az egyház azt vallja, hogy az embereknek Krisztus által minden bűnt meg kell tudni bocsátani, így a válással végződőtt házasságban tett fogadalom megszegését is. Az illetékes lelkész személyes beszélgetés alapján dönthet arról, hogy hajlandó-e egyházi szertartással összekötni a két fél életét vagy visszautasítja az elvált fél újbóli esketését. Van olyan eset (idősek, özvegyek második "házassága" esetén inkább előfordul), hogy csak templomi esküvő köttetik, a világ számára nincs házassága a két embernek, nincs polgári esküvő, csak templomi. Igaz, ez csak indokolt, kivételes eset lehet.

Más vallásúak?

Az evangélikus egyházi szertartás feltétele, hogy mindkét fél gyakorló keresztény életvitelt folytasson. Ha az egyik fél nem evangélikus vallású, vegyes házasságra akkor van lehetőség, ha ő is keresztelt. Amennyiben ez nem áll fenn, 6 hónappal korábbi bejelentkezés esetén lehetőség van a keresztelésre és konfirmációra. - Ha a nem evangélikus fél másik keresztény vallás követője, lehetőség van az esküvőt bármelyikük vallásának templomában megtartani, sőt arra is megvan a lehetőség, hogy az evangélikus lelkészt a másik vallás templomában tartott esketésen bevonják a szertartásba. Ha a nem evangélikus fél felekezet nélküli illetve nem keresztény, akkor a lelkész személyes beszélgetést követően dönt arról, hogy van-e lehetőség a két fél evangélikus szertartás szerinti esketésére. Indokolt és megalapozott esetben jogában áll visszautasítani a jegyesek felkéréset.

Jegyesoktatás?

A menyasszony és a vőlegény a szertartásra felkért lelkésszel egy vagy több személyes beszélgetést folytatnak, melyek időpontjait és alkalmait személyesen egyeztetik. A lelkipásztorral beszélgetve a jegyesek elmondják kívánságaikat az esküvő pontos menetével, a zenével, a virágdísszel és minden más

Esküvői szertartás?

Az evangélikus egyházi szertartás kétoldalú bizonyságtétel a házasság isteni rendjéről. Egyrészről az egyház tanúskodik róla a szentírási igék olvasásával, az igehirdetéssel, másrészről a házasfelek tesznek bizonyságot a házasság isteni rendjéről azzal, hogy házasságuk ügyét Isten és a gyülekezet elé viszik, és válaszukat esküvel megerősítve kijelentik, hogy közös elhatározásuk, hogy házasságukat nem a maguk elképzelése vagy a világ szerint, hanem Isten szándéka és Jézus tanítása szerint kívánják megélni, mindhalálig tartó hűségben. Ehhez az szándékukhoz kérik a gyülekezet imádkozó segítségét és Isten áldását.

A szertartás bevett elemei az esküvői harangok zúgása, az ünnepélyes bevonulás, ami után a házasfelek az oltár elé állnak, valamint a bevezető zsoltár, a hálaadó imádság, a prédikáció, a házasságról szóló bibliai igék, az esketési kérdések, a gyűrűváltás, az eskütétel, a lelkészi áldás, végül az imádság és az áldás.

RÓMAI KATOLIKUS ESKETÉS

Abban az esetben, ha mind a menyasszony, mind a vőlegény katolikus, egyikük lakhelye szerinti plébániához kell fordulniuk óhajukkal, és ha másként nem döntenek, az esküvőt is ott kell megtartaniuk. Amennyiben azonban egy másik, számukra valamilyen okból kedves templomban szeretnének összeházasodni, külön kérelemmel kell élniük.
 

Egyházi szertartáshoz bejelentkezési tudnivalók
 

Bejelentkezés?

Az esküvő tervezett időpontja előtt legalább 3 hónappal kell bejelentkezni, mert a párnak az esküvő előtt jegyesoktatáson kell részt vennie. Amennyiben mindketten római katolikusok, egyaránt illetékes a vőlegény és a menyasszony lakhelye szerinti plébánia is, de másik templom is választható az esküvő színhelyéül. Ilyenkor a lakóhely szerinti plébános úgynevezett elbocsátót állít ki, hogy a választott templomban adhassák össze a jegyeseket. Római katolikus esküvő esetén a bejelentkezéshez a következő okmányokra és iratokra van még szükség: A keresztelő plébánia által kiállított, 6 hónapnál nem régebbi keresztelő levél. Ha a bérmálás nem szerepel a keresztelő levélen, akkor külön kell bemutatni az erről szóló bizonyítványt és a személyi igazolvány.

Szükséges okiratok:

  • fél évnél nem régebben kiállított keresztelőlevél
  • személyigazolvány
  • bérmálási bizonyítvány
     

Más vallásúak?

Római katolikus esketésre akkor van lehetőség, ha legalább a jegyesek egyike katolikus. Ha a jegyesek egyike más vallású, akkor a a katolikus fél nyilatkozatot ír alá arról, hogy születendő gyermekeiket katolikus szellemben nevelik majd. Ha a jegyesek egyike nincs megkeresztelve, püspöki engedély szükséges az esketéshez és a római katolikus félnek ilyenkor is alá kell írnia a születendő gyermekek nevelésről szóló nyilatkozatot. Ha a jegyesek egyike sem katolikus, nincs lehetőség azonnali római katolikus esketésre! Ilyenkor végig kell járni a katekumenátust (a felkészülést), a legalább egy éves hittan oktatást, meg kell keresztelkedni és ezt követően kerülhet sor katolikus szertartás szerinti esketésre.

Jegyesoktatás?

Az esküvő előtti oktatás rövidebb, ha a jegyesek gyakorló katolikusok és hosszabb, ha nem voltak elsőáldozók. Az egyházjog szerint ugyanis az esküvő előtt kötelező gyónni és áldozni is, ehhez pedig szükség van Jézus Krisztus, az Oltáriszentség és a vallás mélyebb megismerését és csak mindezek után kerülhet sor magára a jegyesoktatásra. A jegyesoktatás a házasság szentségéről, az együttélésről szól, felkészülést jelent a gyermeknevelésre, a születésszabályozásra, a keresztény otthon megteremtésére, a hit gyakorlására, részleteiben tisztázza az esküvői szertartás menetét, az ott feltett kérdéseket, az adandó válaszokat és azok jelentőségét. A beszélgetések során a pap közelebbről is megismeri a jegyespár lelkületét, múltját és jelenét, ami lehetővé teszi hogy személyes hangon szólhasson róluk és hozzájuk az esketés során.

Esküvői szertartás?

Bevonulás során az eskető pap a vőlegény a menyasszony előtt vonul, a jegyeseket a tanúk követik, vagy az eskető pap a vőlegény a előtt vonul (egyedül vagy pl. édasanyja, tanúja, stb. kíséretében), a vőlegényt a tanúk követik és az oltár elé érkezve visszafordulnak, majd a menyasszony vonul be (egyedül vagy pl. édasapja, tanúja, stb. kíséretében). A bevonulás után a hívek üdvözlésére és a könyörgésre kerül sor, majd a pap Isten és az Evangélium igéjéből olvas fel az egybegyűlteknek. A római katolikus esküvő során a jegyesek az eskető pap és két tanú előtt szolgáltatják ki egymásnak a szentséget, kinyilvánítják házassági szándékukat, hűséget fogadnak és ígérik hogy vállalják a házasságukból születendő gyermekeket. A házasságkötés szertartása során az eskető pap a házasulandókhoz szól, kérdéseket tesz fel nekik, amelyekre ők válaszolnak, majd ősi magyar szokás szerint esküvel erősítik meg az ígéretüket. A pap ezután megáldja a gyűrűket, amiket a férj és a feleség a szeretet és a hűség jeléül egymás ujjára húz. A gyűrűhúzást követően a pap és a násznép egyetemes könyörgéssel kérik a mindenható Istent, hogy szentelje meg és halmozza el áldásával az új házastársakat, majd a pap nászáldást kér a házastársakra. A záró áldás után a pap vezeti ki az ifjú házasokat a templomból.
 

REFORMÁTUS ESKÜVŐ

Református esketés, azaz a házasságot megáldó istentisztelet esetén a párok esküvői fogadalmukat a lelkipásztor igehirdetésének elhangzását követően, az ő szavait ismételve mondják el. Mivel a református vallás szerint a pár már nem, mint vőlegény és menyasszony, hanem, mint férj és feleség érkezik a templomba, valójában nem házasságkötésről, hanem annak megáldásáról van szó.
 

Egyházi szertartáshoz bejelentkezési tudnivalók

Bejelentkezés?

A református egyházi szertartáshoz a felek egyikének mindenképpen reformátusnak kell lennie. A pároknak református esküvő esetén szintén ún. jegyesoktatáson kell részt venniük, ahol a papnak lehetősége nyílik a hozzá fordulók megismerésére. A házasulandóknak, miután kiválasztották, hogy melyik templomban szeretnének áldást kérni házasságkötésükre, ahhoz az egyházközséghez kell bejelentkezniük, melyhez a templom tartozik. Ezt már három-négy héttel az esküvő előtt meg kell tenniük.

Szükséges okiratok:

  • házassági anyakönyvi kivonat
  • személyigazolvány

 

ZSIDÓ ESKÜVŐ

Zsidó esküvőt kizárólag két zsidó vallású személy tarthat. Az esketés a rabbi vezetésével, két, természetesen zsidó vallású tanú jelenlétében, a szabadtéren felállított baldachin alatt zajlik. A szertartás során a menyasszony hétszer körbejárja leendő férjét, elhangzik két áldás egy serleg bor felett, majd a férj karikagyűrűt húz arája ujjára. Ezek után mindkettőjüknek inniuk kell a megáldott borból, miután a serleget újra töltik, mely felett a házasságlevél felolvasása, valamint annak két tanú általi hitelesítése után hét áldás hangzik el.

 

Egyházi szertartáshoz bejelentkezési tudnivalók
 

A szertartás végén újra isznak a borból, majd a vőlegény lábával darabokra tör egy üvegpoharat. Mivel a szertartás napján a pár se nem ehetett, se nem ihatott, immáron, mint férj és feleség egy külön teremben fogyaszthatják el első közös étküket. A zsidó hagyományban a menyegző nemcsak férfi és nő kapcsolata, hanem egyúttal Izrael és az Örökkévaló szövetségének egyik jelképe is.

 

ÖKOMENIKUS ESKÜVŐ

Amennyiben a menyasszony és a vőlegény más-más vallású, választhatják az ökumenikus esküvőt. Ekkor bármely fél lelkésze, vagy akár egyszerre mindkettő megtarthatja az esküvőt. Azt a lelkészt ajánlatos első alkalommal felkeresni, akinek a templomában lesz a szertartás. Arra kell figyelni, hogy pl. evangélikus-katolikus pár esetén, amikor az evangélikus pap esket, engedélyt kell kérni a katolikus lelkésztől. Ennél az esketésnél is ugyanazokra az okmányokra van szükség, mint a katolikus v. az evangélikus esketésnél.
 

Egyházi szertartáshoz bejelentkezési tudnivalók

J�t�konys�g az esk�v�n
• Menyegzolap.hu által ajánlott szolgáltatók •
  • Szervezéshez tudnivalók

Letölthető anyagok / bannerek

Ha szívesen feltennéd, oldaladra valamelyik bannerünket az alábbiak közül válaszd ki weboldaladhoz leginkább illőt és az
oldalad forrásába szúrd be a kiválasztott banner alatti sort. Bannereink >>>

Kiemelt Partnereink
  • Mail
  • Facebook
  • Twitter
  • Myspace
  • Google
  • iWiW